Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • BigBlackDog

    veterán

    válasz MunezXBK #134043 üzenetére

    Hát, ezt nem is írtam, bőven láttam egy-két távolról is balgának és önfejűnek tűnő vevőjelöltet. Szóval ebből gondolom, hogy létezik ténylegesen is balga és önfejű entitás belőlük is szép számmal. :)

    Csak valahogy a kereskedőktől kapásból ódzkodok, eddig bármelyikkel beszélgettem egy-egy konkrét példány mellett álldogálva, valahogy mindig 10 percen belül ellenmondásba keveredett az egyik előző mondatával. De ezt ki is egészíteném azzal az infóval, hogy nagyrészt a Fővárosi autópiacon elhelyezkedő, a Fehér úton lévő, illetve a Budaörsi út - M1-M7 bevezetőjének környékén található telepeken voltam inkább csak eddig kis kivételtől eltekintve.

    Másik dolog, amit saját érdekeim tekintetében kritikusnak érzek az a következő. Az autókereskedő valószínűleg ért az autókhoz, én meg nem annyira. Ha jobban ért hozzá, akkor véleményem szerint a hibákat is jobban tudja palástolni és mivel nem tudom, hogy mióta van már az autó nála, nagy valószínűséggel lett is volna ideje rá. Persze, miért is tenné, igaz segítené őt az érdekei érvényesítésében, de nem "erkölcsös". Viszont sok-sok szabadon hozzáférhető netes írás, ismerősi körben elhangzott beszámoló alapján nem így van, hanem nagyon sokszor igenis visszaélnek ezzel a lépéselőnyükkel. Persze találtam, igaz jóval kisebb számban, pozitív véleményeket is egy-egy kereskedésről. Ugyan sokszor felmerült a gyanú bennem egy fényező tartalmú, vagy esetleg végletekig lehúzó, szapuló leírás után, hogy ezeknek mekkora része a valós tapasztalat, mennyire szabad ezekre alapoznom?

    Természetesen ez megint csak saját véleményem. Eddig ezek alapján boldogultam, ha próbáltam máshogy előrehaladni autókereséssel kapcsolatban, végül vakvágány lett mindig belőle. Korábban nem így álltam a dolgokhoz, csak volt egy-két negatív tapasztalat (pl.: Kereskedőtől vettünk volna jó állapotú Astrát. Mindent megbeszéltünk, mentünk vissza már papírozni is az autót. Viszont a kereskedő cégének adószáma nem volt érvényes, hanem le volt járva. Említettük ezt neki a személyes találkozón. Először nem hitte el, teljesen lefagyott, majd ott nézte meg mellettem. Megígérte, hogy rendezi, mert valószínűleg a könyvelője valamit félrenézett. Másnap már érdekes mód nem volt meg az Opel.) Aztán rájöttem, hogy tovább tart, de számomra problémamentesebb, elsősorban !normális! magánszemélyek portékái közül válogatni, nem éreztem ebben annyi kockázatot, ráadásul a közelmúltban mintha fel is hígult volna az általános kínálat a kereskedőknél.

    Mondjuk a linkelt hirdetésben lévő jármű egész tűrhetően néz ki (igaz néhány beltérről készült kép kissé bemozdult), még egy megtekintést is megérhetne a hirdetés alapján, csak nem értem ezeket a csupa nagybetűs leírásokat. Sokkal nehezebb olvasni, átfutni szerintem, ráadásul még úgy is érzem, hogy ordibálva próbálnának valamit rámsózni. :DDD

Új hozzászólás Aktív témák