Cowon iAudio 9

Jó néhány lejátszót kipróbáltunk már a Cowon termékei közül, és általánosságban meg voltunk elégedve velük, mindig találtunk bennük valami egyedi vagy ötletes megoldást. Ez reményeink szerint ezúttal se lesz másképp. Tesztünkben két, idén ősszel megjelent lapos médialejátszót vettünk jobban szemügyre, név szerint az iAudio 9-et és az E2-t.

A két készüléknek már a csomagolása sem volt a megszokott, elég furcsa alakú burokba zárták őket. Az iAudio 9 egy csonka kúpszerű, míg a kis E2 egy kicsi, szögletes dobozt kapott.

A Cowon elég sajátos megoldással állt elő a környezet megóvásáért. Jelen esetben már a csomagolás tervezésekor is próbált tenni a hulladék mennyiségének csökkentése érdekében, így a műanyag kúpot ahelyett, hogy kidobná a vásárló, felfordítva írószertartónak, vagy akár vázának is használhatja a gyártó ajánlása szerint.

Elsőként az iAudio 9-et vettük jobban szemügyre. Tartozékként jár hozzá egy USB kábel, amivel az adatok átvitele mellett tölteni is lehet, illetve fülhallgató egy pár fehér szivaccsal. Továbbá telepítő CD-t és kézikönyvet is adnak hozzá, csak tesztkészülékünk mellől hiányoztak ezek. Nem nagy tragédia persze, hiszen a készülék weblapjáról is letölthetjük a legfrissebb verziókat. Az újabb operációs rendszereknél pedig egyáltalán nincs rájuk szükség. További opcionális tartozékként külön beszerezhető a lejátszóhoz egy tévékimenet-kábel is.

A Cowon iAudio 9 már az első kézbevételnél belopta magát a szívünkbe. A 43 x 95 mm-es és alig 9 mm vastagságú masina virágvázás dobozán keresztül nézve még nem tűnt annyira bizalomgerjesztőnek, de megtapogatva a lekerekített formák, az anyagok minősége és az egész összhatása arra engedett következtetni, hogy még fog érni bennünket néhány meglepetés.

Az előlap felső felét a 2"-es képátlójú QVGA TFT kijelző foglalja el, amelynek felbontása 320x240 pixel, színárnyalatokból pedig 262 000-t képes megjeleníteni. Ez alatt lapulnak a vezérlőgombok. Valóban a lapul a megfelelő szó, hiszen az érintésérzékeny felület teljesen sík, a képernyő borításával is egybefügg. Ez alá tették a hangszórót, ami a kihangosításhoz használható.

Az érintőgombokból összesen öt van, plusz két görgető. A bal felső sarokban lévővel léphetünk vissza a menüben, vagy indíthatjuk el a felvételt, a jobb alsó pedig a lejátszás/szünet, illetve a belépés feladatokat látja el. A bal alsók és jobb felsők szolgálnak a lefelé és felfelé mozgásra, a középső pedig egy többfunkciós rész. Ezt lenyomva is van általában az éppen használt funkciónak megfelelő szerepe, ám ujjunkat balra le vagy jobbra fel húzva görgetéshez hasonló akciót hajthatunk végre, ami a fő- és helyi menükben is nagy hasznunkra lehet a gyors navigálásban.

A médialejátszónak piros, ezüst és fekete kerettel ellátott változata is létezik, nálunk azonban egy negyedik verzió, a fehér járt, amit nem is bántunk, mivel szerintünk igencsak mutatós kontrasztot eredményeznek a világos oldalak az előlap feketéivel. A PMP bal oldalára kerültek a hangerőállító lapos gombjai, alatta pedig egy parányi mikrofon kapott helyet. A jobb oldalon a menü gombját találjuk, illetve a bekapcsoló csúszkát, ami felfelé tolva billentyűzárként üzemel.

A fülhallgató-bemenet a lapított téglatest legaljára, középre került. Mellette, egy kis kihajtható fedél alatt található az USB aljzat és a reset, a másik oldalon pedig egy bújtató lyuk tartópánt számára. A készülék hátlapján néhány felirattól eltekintve szinte semmi díszítés nincs.

A fehér lejátszóhoz természetesen fehér fülhallgató jár, fehér szivacsokkal. Vezetéke kellően hosszú volt, a kialakítása pedig aszimmetrikus. Ahogy a lejátszó, elsőre ez sem tűnt túl meggyőzőnek, ám a próba más eredményt hozott. Említést érdemelhet még az az apróság, amire a szivacsok felhelyezésekor figyeltünk fel, mégpedig, hogy a fülhallgató oldalát jelző L és R betűk csak szivacs nélkül látszanak, így nem árt megjegyezni, hogy melyik-melyik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!