Hirdetés

Computex 2013: In Win házkülönlegességek

Az In Win már a tavalyi kiállítás alkalmával is mutatott be érdekes házkoncepciókat, mint például a minden irányból szellőző, eloxált alumíniumkeretből és alumínium lapokból, valamint plexiből álló H-Frame. Ennek a háznak most elhozták továbbfejlesztett, úgynevezett KingSize verzióját, ami, mint a neve is mutatja, valóban hatalmasra sikeredett.

In-Win H-Frame KingSize
In-Win H-Frame KingSize (forrás: PROHARDVER!) [+]

Konkrét méretekkel ugyan nem szolgáltak, de az mindent elárul, hogy belsejébe akár gigantikus, HPTX méretszabványnak megfelelő alaplapot is rakhatunk, bővítőkártyákból pedig 420 mm hosszú darabokat is fogad. Belsejében egy 5,25"-es, kettő 2,5"-es és hat 3,5"-es tárolóknak biztosítottak helyet, plusz egy 2,5"/3,5"-es dokkolót is kialakítottak a tetején. Az előlapi kivezetéseket sem aprózták el, ide nem kevesebb mint hat darab USB 3.0-s port került.

A gigász mellett a CES-en már látott H-Frame mini verziója is fellelhető volt a kiállítótérben, amibe nem meglepő módon legfeljebb Mini-ITX méretű alaplapok kerülhetnek.

In-Win H-Frame Mini
In-Win H-Frame Mini (forrás: PROHARDVER!) [+]

Bizonyítandó, hogy a gyártó mennyire jártas a fémmegmunkálásban, új koncepciókat is bemutattak a nagyközönség számára, mint amilyen például az XFrame. A szintén nyitott, tehát Open-Air szellemben készített ház valóban hasonlít egy X-hez, anyaga pedig nem meglepő módon alumínium. Az EATX, ATX és microATX alaplapokkal kompatibilis megoldást komolyabb fizikai védelem híján nehezen tudnánk elképzelni otthoni körülmények között, mindenesetre kiállításokra jó alap lehet.

In-Win Xframe
In-Win Xframe (forrás: PROHARDVER!) [+]

Szintén látható volt az alumíniumból, de immáron nem lapokból, hanem csövekből készült a D-Frame félig nyitott ház. A CES 2013 kiállítás kapcsán korábban már alaposan kielemezett házban a látszat ellenére is mindent a feje tetejére állítottak. Elforgatták az alaplapot, a tárolókat is hátsó élükkel lefelé lehet a meghajtórekeszekbe csúsztatni, míg a tápegység (ami nincs a képen) is állított pozícióban rögzíthető a hátsó traktusban.

In-Win D-Frame
In-Win D-Frame (forrás: PROHARDVER!) [+]

A stand különlegessége a Tou névre keresztelt ATX toronyház, ami a Mandarin nyelvben áttetszőt, átlátszót jelent. Valami hasonlóról van szó most is, ugyanis a Tou alumínium vázára aszimmetrikus, 3 mm vastag edzett üvegből készült burkolat került. Mindezt olyan ügyesen sikerült kivitelezniük, hogy a Tou csak félig átlátszó, így távolról nézve olyan, mintha tükör lenne, ám közelről nézve betekintést nyerhetünk a belvilágba, amennyiben a belső LED-es világítást felkapcsoljuk.

In-Win Tou
In-Win Tou (forrás: PROHARDVER!) [+]

In-Win Tou In-Win Tou
In-Win Tou (forrás: PROHARDVER!) [+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés