-
470 wattra kell paraméterezni az Alder Lake-S-hez tervezett alaplapokat
Ha az előző generációban az Intel elengedte a gyeplőt, akkor nyugodtan mondható, hogy az érkező sorozatnál már meg sem fogták.
Hír 160
-
Csak a játékokra koncentrál az új Intel driver
A 30.0.100.9862-es verziójú, béta állapotú meghajtó egy új címhez kínál profilt, illetve sok korábbi játékhoz hibajavítást.
Hír 6
-
Körvönalozódnak az Intel XeSS eljárásának követelményei
Úgy néz ki, hogy a shader modell 6.4 támogatása a minimum igény, de a shader modell 6.6 nagyobb sebességet kínál.
Hír 15
-
Olyan helyről kapott gyomrost az AVX-512, ahonnan a legkevésbé számított rá
Miután az Intel bevezette az utasításkészletet a Tiger és Rocket Lake-ben, kivágja az utódnak szánt Alder Lake-ből.
Hír 106
-
Évek óta először szemezhet az Intel a szerverpiac trónjával
A Sapphire Rapids és a Ponte Vecchio is jónak tűnik, bár mindkét fejlesztésnek nehéz dolga lesz.
Hír 202
-
Prezentálta érkező asztali és mobil lapkáit az Intel
Az Alder Lake, illetve az Alchemist kódnevű fejlesztések voltak a középpontban.
Hír 26
-
Kivégzi a RealSense kameradivízióját az Intel
A vállalat a meglévő ügyfeleket még kiszolgálja, de az üzletág dolgozóit más területekre vezénylik át.
Hír 3
-
Kisebb magokkal dagasztaná fel az Alder Lake-S utódját az Intel?
A Raptor Lake-S, a frissen kiszivárgott útiterv szerint 24 maggal jönne, de ebből csak nyolc számít nagy teljesítményűnek.
Hír 45
-
Arc néven érkeznek az Intel nagy teljesítményű grafikus vezérlői
A nehezen emészthető Xe jelölés persze az architektúra tekintetében megmarad.
Hír 99
-
Kibővítette a oneAPI-t az új Intel driver
A 30.0.100.9805-ös verziójú meghajtó rengeteg játékbeli hibát is korrigál.
Hír 3
-
Lavinát indíthat el az Intel gyártástechnológiáinak átnevezése
Információink szerint a Samsung és a TSMC minimum kiértékeli, hogy válaszoljanak-e erre a lépésre.
Hír 73
-
Rengeteg pénzből építene hatalmas gyárakat az Intel
A vállalat vezetője szerint 60-120 milliárd dollárt fordítanának a bérgyártó üzletágra.
Hír 42
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek
ma Ugyanúgy 4 nanométeren készül, a specifikációs lista pedig nem mutat sok változást az új és az előd között.
Bemutatta első táblagépét saját neve alatt a HMD
ma De ahogy arra számítani lehetett, ez is egy kétéves Nokia eszköz átnevezve.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
Mozgásban a The Casting of Frank Stone
gp A PC-re és konzolokra érkező alkotás a tervek szerint még idén elérhető lesz.
Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10
ma Az Xperia 10 VI megegyező méretben, de friss dizájnnal, erősebb hardverrel és újragondolt kameraszettel mutatkozott be.
- Xbox Series X|S
- Bemutatta első táblagépét saját neve alatt a HMD
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- EAFC 24
- bambano: Bambanő háza tája
- SkyShowtime
- Borotva, szakállnyíró, szakállvágó topic
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- iPad topik
- További aktív témák...