Hirdetés

Arc néven érkeznek az Intel nagy teljesítményű grafikus vezérlői

A nehezen emészthető Xe jelölés persze az architektúra tekintetében megmarad.

Az Intel hivatalosan bejelentette, hogy Arc néven érkeznek a nagy teljesítményű grafikus vezérlői. Ezen a korábban DG2 kódnéven futó sorozatot kell érteni, amely az Xe architektúra HPG variánsát használja. Erről a fejlesztésről az év elején már írtunk egy rövidebb hírt, így az olvasóink számára már nem újdonság, hogy az Intel két lapkát tervez a piac kiszolgálására. A BGA1379-es tokozású verzió 64 bites buszt és 128 darab feldolgozómotort tartalmaz, míg a BGA2660-as tokozás a nagyobbik, 256 bites memóriabusszal és 512 feldolgozómotorral rendelkező GPU-t rejti.

A Santa Clara-i óriáscég gyakorlatilag megerősítette azt a nyílt titkot, hogy az új fejlesztésük támogatja a DirectX 12 Ultimate API-t, amibe beletartozik a DirectX Raytracing gyorsítása, illetve említést tettek egy AI-jal megtámogatott szupermintavételezési eljárásról is.


(forrás: Intel) [+]

A DG2-t mostantól nem fogjuk hallani, helyette az Alchemist kerül előtérbe, ugyanis ez az érkező GPU(-k) kódneve. Ráadásul a későbbi dizájnok is készülnek, méghozzá Battlemage, Celestial és Druid kódjelzéssel. Az Intel azt ígérte, hogy még idén beszélnek erről bővebben, de egyelőre nem fejtették ki pontosan az útitervet. Az Alchemist kódnevű termékek azonban a következő esztendő első negyedévében érkeznek, és a hivatalos weboldalon már van is egy fotó két eltérő lapkáról, amelyek tulajdonképpen az első bekezdésben említett korábbi információinkat igazolja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés