Tesztelés
Az Cooler Master Gladiator 600-hoz összehasonlítási alapul szokásos Casetek CK1020 házunkat, és a többi eddigi, ezzel a módszerrel tesztelt házunkat vettük. A tesztkonfiguráció egy extrém négymagos processzor és Radeon HD 3850 köré épülő rendszer volt, aminek a részletei itt találhatók:
- Intel Core 2 Extreme QX9650 processzor
- Cooler Master Hyper TX2 processzorhűtő
- Asus P5E3 DeLuxe alaplap
- 2 x 1024 MB Samsung DDR3 memória
- Radeon HD 3850 videokártya
- 400 GB-os Samsung SATA merevlemez
- Cooler Master Real Power 550 wattos tápegység
- Casetek CK-1020 ház elöl 80 mm-es, hátul 92 milliméteres ventilátorral
Processzorhűtős tesztjeinkhez hasonlóan szakítottunk régi szokásunkkal, hogy a hőmérsékleteket időbeli grafikonon ábrázoljuk, mely a felfutást és a lecsengést is tartalmazza. Ugyanis ez szinte egyforma volt az azonos rendszerű – például léghűtő – megoldásoknál. Helyette sokkal átláthatóbb ábrázolást használunk. Ebben a processzormagok nyugalmi és húsz percnyi terhelés után mért maximális hőmérséklete látható háromféle beállítással. Az első menetben a processzorhűtőt percenkénti 1800-as csúcsfordulatán hajtottuk. Mindkét házban maximális fordulaton jártak a ventilátorok. Az Cooler Master esetében ez percenként 1200-at jelentett mindkét beszerelt ventilátoránál. A Casetekben – a kisebb ventilátorok miatt – a fordulatszám percenként 2000, illetve 1400 volt. A mérések alatt a szobában 24 fokos hőmérséklet volt.
A Cooler Master nyugalmi hőmérséklete a Casetek és az Enermax szintjén volt, nem sok eltérést tapasztaltunk. A terheléses teszt végére teljesen a Casetekével megegyező eredményt hozott, így az Enermaxnál is 5 °C-kal hűvösebb volt. A ház két ventilátora elég halkan pörgött, nem voltak túl zavaróak.
A következő tesztnél a CPU ventilátorának fordulatát visszavettük 1500 rpm-re. A Gladiator legmagasabb hőmérséklete ekkor is a Casetek eredményét hozta. Az Enermaxszal szembeni előnyük minimálisan, de csökkent.
A harmadik méréskor lekapcsoltuk az eddig működő házventilátorokat, és csak az alacsony fordulaton forgó processzorhűtőt hagytuk bekapcsolva. A nyugalmi hőmérsékletek magasabbak lettek néhány fokkal. A Cooler Master egészen 73°C-ig melegedett, ennyit ért el előzőleg az Enermax is, tehát nagyjából egy kategóriába sorolhatók a házak a melegedés alapján. Az eredményekből egyébként úgy tűnik, hogy a táp, ha minimálisan is, de szellőzteti a teljes belsőt. Ez abból látható, hogy a Gladiator végig a CH1020 szintjén volt, az Enermaxnál azonban pár fokkal jobban teljesített. Aztán a házventilátorok nélküli tesztben már az Enermax szintjére esett vissza, annak ellenére, hogy tényleg olyan lyukas, mint az említett ementáli sajt. Ez valószínűleg azért volt, mert a táp egyáltalán nem segített be a processzorhűtőnek a levegő mozgatásában.
A merevlemez alapállapotban 28-29°C-os volt a teszt közben, terhelve pedig maximum 36 fokig melegedett. Összesen öt hely áll rendelkezésünkre ventilátorok beszereléséhez, a házhoz pedig kettőt kapunk. Az első részre egy kék LED-est, ami 120 mm-es, 1200 rpm-mel forog, 19 dB(A)-s hangja van. A helyére 14 cm-es légkavaró is kerülhet. A másik, 140 mm-es ventilátor pedig a processzor fölött, a gépház tetején van, ez 1200 fordulat per perces sebességgel pörög 17 dB(A) zajjal.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!