Két új modellel bővült a számítógépházak amúgy sem szűk kínálata. A Spire és az NZXT megoldása kis túlzással egyetlen dologban hasonlít csak: mindkettő fekete. Ezt leszámítva nem sok közös van bennük, ami nem is csoda: teljesen más célközönségnek készültek.
Spire Accelerator
Az előbbi cég egy kicsi, könnyű és nem utolsósorban vékony modellt mutatott be. Az Accelerator névre keresztelt ház oldallapja 435 x 338 mm-es, és ehhez csupán 95 mm-es vastagság tartozik 4,1 kg-os tömeg mellett. Ebből következik, hogy a szokásosnál kisebb, microATX és Mini-ITX formátumú alaplapokat tudja fogadni. Bővítőhelyből sem rendelkezik sokkal, kívülre egy 5,25 colos, belülre két 3,5 hüvelykes meghajtó szerelhető.
Spire Accelerator
A ház érdekessége, hogy álló és fekvő helyzetben egyaránt használható, ezért nemcsak az alján, hanem az egyik oldalán is találunk talpakat. Az I/O panel egy lehajtható ajtócska mögött kapott helyet, hangimenetet és -bemenetet, valamint két USB portot rejtettek el rajta. Ventilátor ugyan nincsen a házban, de két 60 mm-es légkavarónak előkészítették a helyét. A Spire Accelerator még ebben a hónapban forgalomba kerül, az áráról azonban egyelőre nincs hír.
NZXT Tempest EVO
Az NZXT merőben más koncepcióra építkezett. A Tempest EVO méretében és dizájnjában is jócskán eltér az Acceleratortől. Az egyszerű vonalat felváltották a szabálytalan, csapongó formák, a visszafogott méretet pedig a tág terek. Ez a ház már tekintélyesebb darab, 522 x 562 x 212 mm-es méretéhez 11,2 kg-os tömeg tartozik, és a microATX, illetve ATX mellett az Extended ATX alaplapokat is fogadni tudja. Nem spóroltak a bővítőhelyekkel sem, a Tempest EVO-ba akár három 5,25 és nyolc 3,5 colos meghajtó is beszerelhető egyszerre.
NZXT Tempest EVO
Mivel a masszív acélvázban sok a hely, így sokféle alkatrész melegedhet, megfelelő hűtésről is gondoskodni kellett, a házat jól meg is szórták ventilátorokkal. Előre két darab 120 mm-es, kék LED-del ellátott darab került, hátul és oldalt egy-egy szintén 120 mm-es légkavaró teljesít szolgálatot (az oldalsót is felszerelték kék LED-del, hiszen a plexilapon át jól látható), felülre pedig két nagyobb, 140 mm-es lapátkerék jutott, de természetesen vízhűtéssel is használhatjuk. Az I/O panel az előzőleg bemutatott modellhez képest egy eSATA csatlakozóval és egy reset gombbal bővült. Az NZXT Tempest EVO már kapható, nagyjából 100 dollárt kell kifizetni érte.
NZXT Tempest EVO