Windows blog: alkalmazások Metro-stílusban

Mint az a Microsoft 2011-es fejlesztői konferenciáján kiderült, a cég a Windows 8 rendszerrel szeretné megvetni lábát az érintőképernyős eszközök piacán is. Ehhez igazodik a Windows 8 fejlesztői előzetesében is megtalálható új felülete, a Metro UI. Azonban a kényelemhez önmagában kevés a megújult kezdőképernyő, ha az alkalmazások felületének ergonómiája nem követi ezt az irányvonalat. A Microsoft éppen ezért lehetőséget biztosít a fejlesztők számára programjaik "metrósítására" is, valamint az előzetesben néhány ilyen, a dizájnhoz passzoló alkalmazást is találunk. A mai bejegyzésben erre mutatunk pár érdekes példát.


[+]

Elsőként itt van a hírolvasó beszédes News névvel, mely sok népszerű hírportál csatornáit kínálja téma szerint kategorizálva, de természetesen egyéb hírcsatornákat is felvehetünk a listánkba. A program elindítása után minden csatorna utolsó kilenc hírét láthatjuk, háromszor hármas felosztásban. Minden hír egy-egy külön csempében foglal helyet, melyek közül az utolsóra kattintva újabb és újabb három csempével bővíthetjük a nézetet, ha pedig csak az adott csatorna híreire vagyunk kíváncsiak, elég csak az egyik csempére kattintanunk, és már olvashatjuk is azokat "magazin nézetben", vagyis hasábokra tagoltan. A csempékre jobb egérgombbal kattintva egyszerre több hírt is kijelölhetünk, a jobb alsó sarokból előugró "Magazinify" gombra kattintva az előbb már említett hasábos nézetben olvashatjuk a kijelölteket, csatornától függetlenül.

Stocks és Tweet@rama Stocks és Tweet@rama
Stocks és Tweet@rama [+]

A színtén beszédes nevű Stocks egy tőzsdei alkalmazás, melyben heti, havi és éves árfolyamváltozást, valamint az aktuális részvényekkel kapcsolatos tőzsdei híreket tekinthetjük meg, míg a Tweet@rama egy Twitter kliens, melyben három hasábra bontva tekinthetjük meg az üzenőfalat, saját korábbi tweetjeinket, valamint követőink listáját.

Élő csempék a kezdőképernyőn
Élő csempék a kezdőképernyőn [+]

A fent említett alkalmazások mindegyike élő csempét használ, azaz a frissülő tartalmak egy-egy részletével informatívan színesíti főképernyőnket, a Stocks az árfolyamokhoz kapcsolódó hírekkel, a News csatornáink frissítéseivel, a Tweet@rama pedig az általunk követett twitterezők legújabb közlendőivel. Ezen felül a News esetén összeválogatott csatornáink híreinek címeit azok képeivel váltogatja, valamint egy-egy hírforrást is külön kitűzhetünk a főoldalra saját csempével, akárcsak a Stocks esetén az egyes árfolyamokat. Szintén élő csempés program az időjárás-előrejelző alkalmazás és a Picstream nevű program. Előbbi funkciója egyértelmű, míg az utóbbi a Flickr véletlenszerű diavetítője, a tartalmakat az általunk kiválasztott címkék határozzák meg. Az időjárás program több várost is kezel, mindegyik kaphat külön csempét. Az alkalmazás háttere egyúttal az aktuális napszaktól és időjárástól függően változik.


[+]

Bár nem élő csempés, de kifejezetten érdekes alkalmazás a "Memories" nevű program, mely lényegében egy virtuális napló. Segítségével saját diasorokat hozhatunk létre képekből és videókból. Minden diát felcímkézhetünk, az egyes részleteket pedig címezhetjük, vághatjuk és igazíthatjuk.

Mielőtt az asztali számítógépek felhasználói felületéhez szokott szemek tulajdonosai borzongani kezdenének, jó ha figyelembe vesszük, hogy ezen programok mindegyike elsődlegesen érintőbevitelre tervezett, a hagyományos PC-s világ ablakos tábora még mindig megtalálja a klasszikus értelemben vett – vagyis a Windowsban megszokott – felületet az új Windowsban is.

Inarus

Azóta történt

Előzmények