Hirdetés

Tegnaptól kapható az új PS3, holnaptól olcsóbb az Xbox 360...

Július első felében, az E3 kiállítás alkalmával a Microsoft ugyan némi csalódást okozott az Xbox rajongótábornak, amiért a rendezvény idejére várt Xbox 360-árcsökkentés elmaradt, mára azonban kiderült, hogy az árváltozással kapcsolatos spekulációk mégsem nélkülöztek minden alapot: a vállalat tegnap bejelentette, hogy az összes jelenleg kapható Xbox 360 játékkonzol fogyasztói árát csökkenti az amerikai piacon. A Sony még az E3 előtt közölte, hogy a 60 gigabájtos merevlemezt tartalmazó PlayStation 3 konzol árát 499 dollárra mérsékli, bár közben kiderült, hogy lényegében csak egy a készlet erejéig tartó akcióról van szó; gyáraikból ugyanis már csak 80 gigabájtos HDD-vel ellátott PS3 érkezik a boltok raktáraiba, amit egy játékprogrammal egybecsomagolva pontosan annyiért árulnak, amennyibe a régi változat került az árcsökkentés előtt. Az „új”, 599 dolláros PlayStation 3 éppen tegnap került a boltokba az Egyesült Államokban és Kanadában.

A Microsoft pedig szerdától adja olcsóbban az összes jelenleg kapható Xbox 360 konzolt ugyanitt: a legkelendőbb, 20 GB-os merevlemezt, vezeték nélküli kontrollert és headsetet is tartalmazó változat ára 50 dollárral: 399-ről 349 dollárra csökken; az Xbox 360 Core System 20 dollárral lesz olcsóbb (így kerül majd 279 dollárba), a fekete színű, 120 GB-os HDD-t tartalmazó Elite modell árcímkéjére pedig 30 dollárral rövidebb összeg kerül (a vásárlók holnaptól 449 dollárért vásárolhatják meg a csúcsmodellt). Az árcsökkentés mellett további vevőcsalogató tényező lehet, hogy az EA Sports kiadásában egy hét múlva a boltokba kerülhet az év talán legjobban várt xboxos sportjátéka, a Madden NFL 08.

Jóllehet a Sony a 80 gigabájtos merevlemezzel felvértezett PlayStation 3 konzolt eleve egy játékprogrammal (MotorStorm) egybecsomagolva kínálja, az igazán nagy húzócímek a rivális oldallal ellentétben továbbra is hiányoznak a listáról. A cég kiköszörülendő a csorbát közel 140 új program megjelenését ígéri a márciusban záruló üzleti év végéig, köztük olyan játékokkal, mint a Folklore, Heavenly Sword, LAIR, NBA '08, Ratchet & Clank Future: Tools of Destruction, SingStar, SOCOM: U.S. Navy SEALs Confrontation, The Eye Of Judgment, Uncharted: Drake’s Fortune, PAIN és a Warhawk.

Szeptemberben egyébiránt a redmondiak is piacra dobnak egy új Xbox 360 változatot, melynek premierjét egybekötik a vállalat kiadásában megjelenő Halo 3 című akciójáték debütálásával. Az Xbox 360 Halo Special Edition konzol belső felépítését tekintve nem különbözik a jelenleg is kapható Xbox 360 Premium modelltől, azaz egyelőre szó sincs arról, hogy a gép új, 65 nanométeres gyártástechnológiával ellátott chipekre épülne vagy éppen gyárilag beépített HD DVD-olvasót tartalmazna. Az új konzol burkolata viszont a játék hangulatvilágához igazodva megváltozik: a 20 gigabájtos merevlemezzel szerelt Xbox 360 Halo Special Edition háza fehér helyett zöld színben pompázik némi aranyszínű berakással, feltűnik rajta továbbá a Halo 3 felirat is; mindezen túl a játékgéphez mellékelt vezeték nélküli kontroller is hasonló színösszeállítást kap. A csomagból már csak egyvalami hiányozhat a rajongóknak: a játék maga.

Ez a változat már Magyarországon is előrendelhető, hiszen a konzol a világpremierrel egy időben nálunk is az üzletek polcaira kerülhet, körülbelül 105 000 forintos fogyasztói áron.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés