Hirdetés

Európába is bevonult a Wii

Ma éjféltől az európai üzletek is megkezdhették a legújabb Nintendo játékkonzol, a Wii árusítását. A gyártó, úgy tűnik, megfelelően felkészült a kereskedelmi forgalmazásra, hiszen az amerikai, a japán és az európai premiert viszonylag szűk időkeretben sikerült lebonyolítani, és amint most újra megerősítették, ez év végéig világszerte négymillió konzolt szállítanak le, 2007 márciusáig pedig további hatmillió kerül az üzletekbe.

A Wii dobozában a konzolon kívül a két újszerű, mozgásérzékelős játékvezérlő, valamint – ezek lehetőségeit demonstrálandó – a Wii Sports játék található meg. A Nintendo tájékoztatása szerint év végéig régiótól függően 24–30 játékszoftver kerülhet a polcokra, élükön a The Legend of Zelda: Twilight Princess című újdonsággal, ám ezeken kívül a beépített emulátor régebbi Nintendo és Sega rendszerekre írt játékok futtatását is lehetővé teszi.


Éjfélkor Olaszországban

Az európai premierrel egy időben Magyarországon is megkezdődött a Wii forgalmazása, bár több helyen már elővételben eladták az érkező mennyiséget. Az egyik nagy hazai elektronikai áruház most 69 990 forintos áron kínálja a Wii Sportsot is magában foglaló csomagot, míg a Zeldához 14 990 forintért lehet hozzájutni ugyanitt.

Frissítve: Az általunk megkérdezett forgalmazók közül a Media Markt képviseletében Szánthó Balázs, a cég koncepciómenedzsere nyilatkozott a készleteket illetően: „A Media Markt december 8-tól kezdte árusítani a Nintendo Wii-t. A várható nagy érdeklődés miatt csak reménykedni tudunk abban, hogy a mostani és a várható készlet elegendő lesz a karácsonyi igények kielégítésére. A termék iránt már az első napon nagy a kereslet, ezért elképzelhető, hogy átmeneti hiánnyal kell számolni, de erre a hétvégére még biztosan kitart a készlet. A Nintendo Wii-ből limitált darabszámú termék érkezett Magyarországra, ezért elsősorban nem rajtunk múlik, hogy elegendő legyen belőle. A jövő hétre várjuk az újabb szállítmány érkezését, azt követően pedig már csak január közepén kapunk újra a Nintendo Wii-ből.”

janpotocki, Renwick

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés