Hirdetés

Órákon belül elkapkodták a PlayStation 3-at

A Sony szombaton megkezdte PlayStation 3 játékkonzolának kereskedelmi értékesítését – egyelőre még csak Japánban. A szigetország hardverüzletei előtt a rajongók már előző éjszaka letáboroztak, több üzlet pedig sorsolással próbálta tartani a reményt a később érkezettekben. A tumultuózus jelenetek nem szokatlanok a hasonló bemutatók alkalmával, a helyzetet azonban most súlyosbította, hogy a Sony a keresletnél jóval kevesebb, 100 ezer konzolt tudott leszállítani a premier napjára – ezt a mennyiséget egy napon belül elkapkodták.

A gyártó többszöri halasztás után, tavasszal még úgy tervezte, hogy a PlayStation 3-at november folyamán végülis közel egy időben mutatja be Japánban, az Egyesült Államokban és Európában. A hírek szerint elsősorban a Blu-ray meghajtók lézerdiódáinak gyártási volumene késztette újabb tervmódosításra a Sonyt, így most csak a japán és november 17-étől az amerikai értékesítést tudják megkezdeni, míg a PAL szabványt használó országokban – ideértve az ausztrál–csendes-óceáni régió mellett Afrikát, a Közel-Keletet és persze Európát is – csak 2007 márciusától indul a legális forgalmazás. A PlayStation 3 pályafutása igen nyögvenyelősen indul, hiszen a késedelem mellett az elégtelen darabszám is gondot okoz: a százezres japán kezdőszállítmány után mintegy 400 ezer konzol érkezik az egyesült államokbeli premierre – összevetésként: a PlayStation 2 japán bemutatója után három nap alatt csaknem egymillió konzolt értékesített a konszern. A Sony mindazáltal keményen dolgozik a gyártás felfuttatásán, így a 2006-os év végére már kétmillió eladott PS3-mal számol; közvetlen ellenfele, az Xbox 360 a tervek szerint addigra már a 10 milliós mérföldkő táján lesz.

A PS3-hoz egyelőre nem sok játék áll rendelkezésre (köztük a Ridge Racer 7, Mobile Suit Gundam: Target in Sight, Genji, Resistance: Fall of Man). A konzol 20 GB-os merevlemezzel ellátott változata Japánban mintegy 86 200 forintnak megfelelő áron kapható, a nagyobbik modell, mely a 60 GB-os tárhely mellett Wi-Fi kapcsolatot is kínál, átszámítva 103 500 forintos áron érhető el – a majdani európai árak azonban ennél várhatóan magasabbak lesznek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés