Hirdetés

Kvóta, árukapcsolás és Fortuna a PS3 amerikai premierjén

Korán kell kelniük, és adott esetben mélyen a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a vásárlóknak, akik a PlayStation 3 holnap esedékes amerikai premierjén haza akarnak vinni egyet a Sony új konzolgépei közül. A már most lélegzetüket visszafojtva várakozó konzolrajongók igen jelentős része valószínűleg így sem jut majd hozzá a premier napján a hőn áhított játékgéphez; az amerikai GameStop áruházlánc például kénytelen volt több előrendelést is visszamondani, miután határidőre nem érkezett hozzájuk elegendő mennyiségű konzol. Ez megerősítheti azokat a spekulációkat, melyek szerint az Egyesült Államokban a premier napján az eredetileg tervezetthez képest lényegesen kevesebb játékgép kerül forgalomba.

A Sony szombaton kezdte meg PlayStation 3 játékkonzolának kereskedelmi értékesítését – először csak Japánban. A szigetország hardverüzletei előtt a rajongók már előző éjszaka letáboroztak, több üzlet pedig sorsolással próbálta tartani a reményt a később érkezettekben. A tumultuózus jelenetek nem szokatlanok a hasonló bemutatók alkalmával, a helyzetet azonban most súlyosbította, hogy a Sony a keresletnél jóval kevesebb, 100 ezer konzolt tudott leszállítani a premier napjára – ezt a mennyiséget egy napon belül elkapkodták.

A kisebb üzletekbe – mint amilyenek például a GameStop lánc tagjai – így csak néhány PlayStation 3 konzol jut el a premierre, ám várhatóan a nagyok készletei sem húzzák tovább egy-két óránál. A Best Buy áruházlánc holnap, helyi idő szerint reggel 7 órakor kezdi meg a Sony új konzoljátékainak a forgalmazását, az üzletek alkalmazottai addig is kuponokat osztanak a sorbanállóknak, akik cserébe fejenként egy konzol megvásárlására jogosultak. Akinek nem jut kupon, annak aznap biztosan nem jut konzol sem, legalábbis a Best Buynál. Az áruházlánc készletei ráadásul rendkívül szűkösek; a TG Daily-nek nyilatkozó alkalmazottak szerint a drágábbik változatból „legalább” húsz, az olcsóbbik, 20 gigabájtos merevlemezt tartalmazó PS3-ból pedig mindössze hat darabra lehet számítani üzletenként.

Ennél valamivel több PlayStation 3 érkezik a Circuit City lánc New York-i, Los Angeles-i, chicagói, philadelphiai, washingtoni és richmondi áruházaiba. Ezekben a szaküzletekben éjféltől kezdődik a roham, mely vélhetően csak néhány percig, a boltonkénti százdarabos készlet kimerüléséig tart majd. A hiába várakozók a New York-i helyszínen sorsoláson vehetnek részt, ahol további száz konzol találhat gazdára, a többi üzletben ugyanígy kisorsolnak majd öt játékgépet.

Az amerikai vásárlók végső elkeseredésükben a Fry's üzletlánc boltjait is felkereshetik beszerzési körútjuk során, ekkor azonban számolniuk kell azzal, hogy ott az ajánlott fogyasztói árnál lényegesen drágábban vehetik csak meg az új PlayStationt: a Fry's 499 és 599 dollár helyett meglehetősen borsos, 980 és 1080 dolláros áron méri a konzol két változatát, igaz, a csomagban a gép mellett nyolc játékprogram is lapul majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés