Hirdetés

Mindenkinek jutott Wii a tegnapi premieren

A tegnapi napon megkezdte az Egyesült Államokból induló világhódító útját a Nintendo új generációs játékgépe is, ezzel háromszereplőssé bővítve a nextgen konzolok mezőnyét, melyből ugyan a Wii kilóg kissé, a pár napja debütált PlayStation 3 pedig jelenleg gyakorlatilag csak nepperektől szerezhető be – méregdrágán.

A konkurencia hívei által többször lesajnált, a Nintendo-fanatikusok szemében azonban nevető harmadikként érkező Wii tegnap botrányok és hisztéria nélkül került a boltokba, jóllehet New York legnagyobb szaküzlete, a Toys 'R' Us előtt ezúttal is többezres tömeg várakozott. Az üzlet éjféli nyitásáig semmilyen atrocitás nem történt a Time Square-en és környékén, a helyszíni tudósítók többsége „bulihangulatról” számolt be, mely a nyitás után csak fokozódott. Az áruház végül mindenkit ki tudott szolgálni bőséges, 4000 darabos nyitókészletéből.

A Wii agya egy az IBM által PowerPC-alapokra épített (Broadway kódnevű) processzor, melyet 90 nm-es SOI technológiával készítenek, miközben a konzol grafikus vezérlőjét az AMD szállítja. A Wii 512 MB beépített flashmemóriával bír, emellett SD memóriakártyák kezelését támogatja, rendelkezik 802.11b/g szabvány szerinti Wi-Fi vezérlővel, melynek révén Nintendo DS konzolokkal is fel tudja venni a kapcsolatot. Vezetékes LAN interfésze nincs, de a gyártó kiad majd egy Ethernet adaptert, melyet a két USB 2.0 interfész egyikére lehet kötni. A konzolra ezenkívül négy GameCube vezérlőt lehet csatlakoztatni, GameCube memóriakártyák számára két aljzat biztosított, videokimenetén pedig S-Video, kompozit vagy komponens jel tud távozni. A Wii – melynek mérete egyébként nagyjából három egymás mellé állított DVD-toknak felel meg – optikai meghajtójába egy- vagy kétrétegű 12 cm-es korongok, valamint 8 cm átmérőjű GameCube lemezek helyezhetők.

Bár a Wii képességei valósággal eltörpülnek az egy hete piacra került PlayStation 3-hoz, de még az egy éve kapható Xbox 360-hoz képest is, a Nintendo új konzoljátéka alighanem így is rajongók millióinak okoz majd naponta boldog perceket, órákat: az Egyesült Államokban 250 dolláros fogyasztói áron debütáló játékgép elsősorban a fiatalabb korosztályt, illetve az exkluzív Nintendo-játékok fanatikusait célozza. Ezek alapján nem meglepő, hogy a mintegy harminc játékprogramból álló kezdeti választékból a legtöbben a The Legend of Zelda: Twilight Princesst vásárolták meg a játékgéppel, a Wii-hez mindemellett az internetről is letölthetők programok, továbbá a konzol visszamenőleges kompatibilitást nyújt az előd GameCube-hoz készült címekkel is. Utóbbiból egyébként a mai napig világszerte mintegy 21 millió példányt értékesítettek, melyből 11 millió jutott az Egyesült Államokba, ezzel a Nintendo stabilan őrzi harmadik helyét a konzolpiacon.

A kiotói székhelyű gyártó december 31-ig összesen négymillió Wii konzol leszállítását tervezi – ez éppen a duplája a Sony által idénre beígért PS3-mennyiségnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés