Hirdetés

Előkészületben az új GPU-generáció tömeggyártása

Az AnandTech értesülése szerint igen hamar sor kerülhet az NVIDIA G70 kódnevű új grafikus processzorának bemutatkozására – a vállalat gyártópartnereihez állítólag már június második hetében megérkeznek a G70-es kártyák. A várhatóan GeForce 7800 néven piacra kerülő 3D-gyorsítót mindeddig csakis zárt ajtók mögött mutatták be, a híroldal szerint viszont hamarosan széles körben elérhető lesz, ami a tömeggyártás előkészítésének előrehaladott állapotára enged következtetni.

A kiszivárgott képeken két DVI-I csatlakozóval és lapos, a szomszédos bővítőhelyre rá nem lógó hűtővel ellátott kártya látható, amely a PCI Express sín által biztosított energia pótlásához egy hattűs csatlakozót vesz igénybe. A TSMC gyártósorain 0,11 mikron csíkszélességgel készülő GPU korábbi hírek szerint nyolc vertex egységet és 24 pixelfutószalagot tartalmaz; a legnagyobb, GTX változat órajele 430 MHz lehet.

A konkurens ATI R520 kódnevű grafikus processzorát, amely feltehetően már támogatni fogja a Shader Model 3.0-s változatát, az X-bit labs információi szerint máris gyártják TSMC-nél – igaz, egyelőre csak kisebb mennyiségben. A chipről hitelt érdemlő adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, egyes források állítása szerint 32 futószalagot és akár 350 millió tranzisztort tartalmazhat. A legújabb hírek arról szólnak, hogy hardveresen segíti a H.264 AVC videokodek működését, ami igen hatékony tömörítést, illetve azonos helyen nagyobb felbontású anyag tárolását teszi lehetővé, mint a jelenleg elterjedt algoritmusok. Az R520 piaci megjelenése a harmadik negyedévben, szeptember táján várható. A lap szerint mind a G70-re, mind az R520-ra épülő videokártyák a harmadik negyedév második felében válnak elérhetővé a piacon.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés