Hirdetés

Windows PC-re és iOS-re is kiterjesztette az xCloudot a Microsoft

A bejelentéssel párhuzamosan hasznos eszközöket is prezentált a cég.

A Microsoft az utóbbi időben nagyon ráfeküdt az xCloud, bővebben Xbox Cloud Gaming néven futó felhőalapú játékszolgáltatására, amelynél a hardveres alapok felújítása éppen zajlik. Pont jó időben, ugyanis a vállalat most bejelentette, hogy az Xbox Game Pass Ultimate előfizetéssel elérhető rendszert mostantól Windows 10-et futtató PC-ken, illetve iOS platformmal rendelkező Apple eszközökön is igénybe lehet venni. Minden esetben támogatott böngésző szükséges, amely lehet Microsoft Edge, Google Chrome, illetve Safari.

A konstrukció továbbra is 22 országban érhető el, amely között ott van Magyarország is, a működéséhez pedig gyors internet, illetve egy kompatibilis beviteli eszköz szükséges. Ezek a Windows 10-et futtató PC-ken az Xbox One és Series X/S kontrollerek lehetnek.

Ráadásul 60 dollárért elérhető az OtterBox Power Swap Controller Batteries kiegészítő, amivel a fentebb említett gamepadek akkumulátorai cserélhetők ki olyanokra, amelyek egyszerűen váltogathatók, így amíg az egyik akkumulátor töltőn van, addig a másikat lehet nyúzni.

Backbone One
Backbone One

Az iOS platformot használó eszközökhöz a Backbone One és a Razer Kishi használható. Mindkettő 100 dollárba kerül, és rendkívül hasonló dizájnt alkalmaznak, de előbbihez jár három hónapnyi Xbox Game Pass Ultimate előfizetés.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés