Windows blog: a Feladatkezelő evolúciója

Ha azt mondom, Ctrl+Alt+Delete (vagy Ctrl+Shift+Esc), akkor a legtöbb Windows felhasználó már látja is maga előtt az operációs rendszer feladatkezelőjét, és kezdődhet a a beragadt vagy lefagyott program kiiktatása. Nos, ez a hasznos kis eszköz már túl van néhány generációnyi megújuláson; ám a Windows 8-cal ismét elérte a változás szele, ami új külsőt és funkciókat jelent. De honnan is indult a Feladatkezelő? Az MSDN blog, vagyis a microsoftos fejlesztők – azon belül is a Windows 8 részleg – legutóbbi bejegyzésükben részletesen kitárgyalták az új feladatkezelőt, illetve annak megtett útját. Mi most csak egy kivonatos verziót adunk közre, de akit a teljes és részletes történet érdekel, az bátran kattintson ide!

A Windows 3.0 Feladatkezelője
A Windows 3.0 Feladatkezelője

A Windows Feladatkezelője a korai Windows kiadásokban debütált, eredeti funkciója a – nevéből oly nehezen kitalálható módon – a feladatok és alkalmazások kezelése. A későbbi változatok során az alkalmazás lépésről lépésre fejlődött és jelentek meg újabb funkciók, ennek megfelelően az újabb nézeteket nyújtó lapok is. Az első és legkorábbi újdonság a teljesítmény fül, melyet követett a Hálózat, Teljesítmény és Felhasználók fül, míg végül a  A Windows 7 beépített kezelője már eljutott arra a szintre, hogy a Szolgáltatások füllel együtt egy komplett felügyeleti asszisztenssé vált.

A Windows NT 4.0 és az XP Feladatkezelője A Windows NT 4.0 és az XP Feladatkezelője
A Windows NT 4.0 és az XP Feladatkezelője

Itt jön a csavar a dologban, ugyanis a Microsoft a Windows 8 fejlesztését a felhasználói igények tanulmányozásával kezdte, melyből többek közt az is kiderült, hogy a felhasználók hozzávetőlegesen tizenöt százaléka használja többre a Feladatkezelőt, mint amit az első változathoz képest az tud. Vagyis, a felhasználók többsége az esetek nagy részében csak az Alkalmazások és a Folyamatok füleket veszik igénybe egy alkalmazás vagy futó folyamat bezárásához. Eme felismerésből kiindulva, az új Feladatkezelő három fő kihívásnak kellett megfeleljen. Elsődlegesen a hagyományos felhasználásnak, s mindezt úgy, hogy közben külsejében is megújul, miközben funkcióinak tárháza nem csökken.

A Windows 7 Feladatkezelője, és a felhasználói szokások eloszlásának aránya A Windows 7 Feladatkezelője, és a felhasználói szokások eloszlásának aránya
A Windows 7 Feladatkezelője, és a felhasználói szokások eloszlásának aránya

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a Feladatkezelő alapvetően egy nézetet kínál, ez a futó alkalmazásokat megjelenítő lista, melyről már csak ki kell jelölni a kívánt programot és egy kattintással ki is irthatjuk a memóriából.  A bővebb funkcionalitás eléréshez a More details gombra kell kattintsunk, aminek hatására a futó alkalmazások lap kibővül a háttérben futó folyamatok listázával, valamint előkeverednek a többletfunkciókat kínáló lapok.

A megújult Feladatkezelő alapértelmezett nézetben
A megújult Feladatkezelő alapértelmezett nézetben

A lap fejlécében a programok és feladatok rendszerre mért terhelése követhető nyomon százalékos arányban, a Windows rendszeréhez tartozó folyamatok pedig külön csoportként is megjeleníthetők. Amennyiben egy folyamat mibenlétén és eredetén merengenénk, a jobb egérgombra előugró menü is kalauzolhat minket, akár az állomány mappájához, akár egy interneten történő keresés eredményéhez, ugyanis az egyes folyamatok nevére két kattintással kereshetünk rá.

A Feladatkezelő részletes nézetei A Feladatkezelő részletes nézetei
A Feladatkezelő részletes nézetei

Megmaradt a teljesítményt monitorozó oldal, mely mellé beékelődött egy lista a legutóbb futtatott alkalmazásokról, egy másik az automatikusan induló programokkal, valamint a már hagyományos, felhasználói és szolgáltatásokat taglaló lap. Ehhez járul kiegészítésként egy Details, vagyis részletes nézet, ami leginkább a régi Folyamatok fület idézi vissza, kiküszöbölve a mostani puritánságát.

A fent leírtakból látszik, hogy a Microsoft az apróbb részletekben is próbálja követni felhasználói táborainak szokásait az általuk helyesnek ítélt úton, annak ellenére, hogy – mint az a Feladatkezelő evolúciójából is látszik – az egyes szolgáltatások meglétét, illetve az erre alapozott ergonómiát az idővel folyamatosan változó felhasználói igények együttesen fogják megítélni.

Inarus

Azóta történt

Előzmények