Hirdetés

Megélénkül a zsebszámítógépek szegmense?

A zsebszámítógépek ugyan nem számítanak újdonságnak, de az áttörés sajnos még hiányzik a sikerhez. Az FXI Cotton Candy és az MK802 koncepciója nagyon jó, de sokan kiáltanak legalább egy picit erősebb hardverért. Úgy néz ki, hogy ezeket a hangok elérték céljukat, így megszületett az UG802, mely talán az eddigi legjobb ár/érték aránnyal rendelkező termék ebben a szegmensben.

Az általános felépítés nem változott, vagyis az UG802 ugyanolyan pendrive-ra hasonlító zsebszámítógép, mint a többi. A formavilág letisztult, a kijelzők kiszolgálására fenntartott HDMI portja pedig kupakkal védhető. Az igazi értékek belül kezdődnek, ugyanis az újdonságba egy Rockchip RK3066-os SoC rendszert sikerült bepasszírozni. Ez lapka két darab ARM Cortex-A9-es processzormagot társít egy ARM Mali-400-as IGP-hez, mely a legerősebbnek számító MP4-es konfigurációban került implementálásra. Az órajelekről nincs pontos adat, de az eddigi paraméterek már bőven jól hangzanak. Az integrált grafikus vezérlő egyébként támogatja az OpenGL ES 2.0-s API-t, valamint a H.264-es Full HD-s videók gyorsítását. A rendszermemória kapacitása 1 GB lesz, míg az adattárolást egy 4 GB-os flashmemória látja el, melyet ki lehet egészíteni egy nagyobb méretű (akár 32 GB-os) microSD szabványú memóriakártyával is.

Az UG802 természetesen kapott Wi-Fi modult, illetve USB portokat is, amelyekre az egér és a billentyűzet köthető. Az előtelepített operációs rendszer szerepét az Android 4.0 tölti be, de az efféle zsebszámítógépekhez a közösség számos Linux operációs rendszert szokott készíteni, így az Android lényegében bármikor lecserélhető, ugyanakkor ehhez nem árt némi hozzáértés, így az átlagfelhasználók számára érdemes a Google megoldásánál maradni.

Az UG802 már elérhető a nagyobb webáruházakban. A legalacsonyabb árcédula 69 dollár, vagyis elképesztően olcsó a képességeihez képest, így ez lehet az első olyan termék, aminek sikerülhet áttörést elérnie a zsebszámítógépek szegmensében.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés