Hirdetés

Orosz szoftverfejlesztők ARM-on futtatnák az x86-os programokat

Orosz szoftverfejlesztők nagy fába vágták a fejszéjüket. Az Egyesült Államokban bejegyzett Elbrus Technologies égisze alatt olyan szoftveren dolgoznak, amely lehetővé teszi az x86-os programok futtatását az ARM processzorokon, mindezt az alkalmazás módosítása nélkül. Tulajdonképpen emulációról van szó, amelynek az egyik hátránya a hatékonyság, emellett bizonyos esetekben törvénybe ütközik. Az x86 esetében ez szerencsére nincs így, ugyanis a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) ezt már korábban jogszerűnek ítélte, így az Intel az emulációra nem tekinthet jogellenes cselekményként.

Az Elbrus Technologies előtt tehát nincs olyan akadály, ami meggátolná elképzelésük megvalósítását. A vállalat jelenleg 40%-os hatékonyságnál tart, ami egyelőre nem sok, de két éven belül szeretnék elérni a 80%-os hatékonyságot. Anatoly Konukhov elmondta, hogy folyamatosan dolgoznak a bináris fordítón, ami lényegében ahhoz szükséges, hogy az x86-os program elinduljon ARM processzoron. A következő lépcső az optimalizálás, amely projekt még idén elindul. Előreláthatólag ehhez két évre lesz szükség, így a programot 2014 végére prognosztizálják, de az ilyen kaliberű fejlesztések mindig magukban hordozzák a csúszás lehetőségét. Mindenesetre az, hogy készül egy ilyen szoftver mindenképpen örömteli, hiszen az ARM térhódítása mellett valószínű, hogy lesz rá igény.

Az Elbrus Technologies egyébként 2010-ben kezdte meg a fejlesztést, és nyáron 1,3 millió dolláros támogatást kaptak orosz (Skolkovo és MCST) befektetőktől. Azt természetesen meg kell jegyezni, hogy az emuláció sosem tartozott a leghatékonyabb módszerek közé, így sebességben senki se várjon csodát, de mindenképpen érdemes követni a projekt alakulását, hiszen összességében egy hasznos szoftver van születőben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés