Hirdetés

A Huawei kiválásásval jelentősen átalakult a partnerek sorrendje a TSMC-nél

Sokan vércseként csaptak le a felszabaduló kapacitásra, így a bérgyártó nem érezte meg az egyik legnagyobb ügyfele elvesztését.

Előre tudható volt, hogy az idei évre jelentősen átalakul majd a TSMC-nél a főbb partnerek sorrendje a megrendelések mennyisége alapján. Ennek az oka, hogy az USA szankciói miatt a Huawei-nek idén már alig gyártott valamit a tajvani bérgyártó, ezek is csak a korábban leadott rendelések teljesítései voltak.

Bár a korlátozások az előző évben léptek életbe, a Huawei még 2020-ban is a második legnagyobb megrendelő tudott maradni, viszont új rendelések nélkül érthetően nem tarthatta meg ezt a pozíciót a kínai cég. A felszabaduló kapacitásra természetesen a többi ügyfél pályázott, vagyis a TSMC gyárainak kihasználása az egyik legnagyobb partner kiválásával sem csökkent.

A fentieken túl a Qualcomm és az NVIDIA is modellt váltott, így az igényeiket két bérgyártón keresztül próbálják kiszolgálni. Ergo mindkét cég egyszerre rendel komolyabb mennyiséget a TSMC-től és a Samsungtól is. Ezzel némileg mérséklik a kockázatokat, de értelemszerűen nehezebben tudnak vezető megrendelőkké válni.

A legnagyobb megrendelő maradt az Apple, de ez nem meglepetés, hiszen egymaguk felelnek a TSMC bevételének minimum 20%-áért. A Huawei-től a második helyet az AMD örökölte meg, míg meglepetésre a MediaTek feljött a harmadik helyre. Utóbbi cég sokat profitált abból, hogy a Huawei piacot veszített, és a telefongyártók főleg MediaTek rendszerchipekkel startoltak rá a felszabaduló szegmensre.

Apple (piros), AMD (kék), MediaTek (sárga), Qualcomm (szürke)
Apple (piros), AMD (kék), MediaTek (sárga), Qualcomm (szürke) (forrás: DigiTimes)

A TSMC-n belüli trendek tekintetében az AMD és a MediaTek bővíti a legdinamikusabban a gyártókapacitását, míg a Qualcomm egy rövidebb ideig tartó visszavétel után újra növeli a gyártósorainak számát. Az Apple ebből a szempontból relatíve visszafogott, de ez talán meg meglepetés, mivel a cég által célzott piac kiszámíthatóbb.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TSMC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés