Hirdetés

Beats by Dr. Dre Studio fejhallgató ezúttal színes egyéniségeknek is

A Monster és a Beats Electronics házasságából született termékek egészen szép pályát futottak be, a közös brand gyorsan széleskörű ismeretségre tett szert, amolyan sikertörténetnek is nevezhetnénk. Azonban úgy tűnik, hogy a partnerek összekaptak, és persze mi más lehetett volna a vita tárgya, mint hogy a sikerből melyik felet illeti több pénz és dicsőség. Ahogy ez szokott lenni, mindenki saját munkáját és szerepét nagyobbnak ítéli a másénál, így ez a vita odáig fajult, hogy nem újították meg az 5 éves együttműködési szerződést, vagyis a jövőben mindenki a saját lábán próbál majd megállni. Ezért lehet, hogy a frissen bejelentett Beats by Dr. Dre Studio fejhallgatók új variánsai az utolsó termékek lesznek a közös név alatt.


[+]

Beats by Dr. Dre Studio fejhallgató már jó ideje kapható és valóságos divatcikké nőtte ki magát, így nem meglepő, hogy a sötét utcai harcos ezúttal 6 új színben is elérhető lesz. A Studio alapkoncepciója az volt, hogy olyan fejhallgatót kínáljanak, amin a művész által megálmodott hangzásvilág maradéktalanul átjön, nem úgy, mint oly sok zajkeltésre alkalmas olcsó szerkezet esetében. Elsősorban mobilis felhasználók állnak a célkeresztben, így a kényelem mellett a zajszigetelésre is komoly figyelmet fordítottak, hogy tömegközlekedésben vagy az utca forgatagában is élvezhessük kedvenc muzsikáinkat. Az aktív zajszűrést és az erőteljes hangzásvilágot két AAA elem táplálja.


[+]

A csomag a fejhallgatón kívül hasznos kiegészítőket rejt. Néhány adapter mellett például két kábel is található, melyek természetesen Monster gyártmányúak. Az egyik csak egy egyszerű 3.5 mm-es jack összekötőkábel, a másik viszont a Monster iSoniTalk nevet viseli, mely egy közbeiktatott egységen egy mikrofont és egy nyomógombot tartalmaz, így headsetként is funkcionálhat a bestia. Használaton kívül a fejhallgató egy kemény tokba egészen kicsire összehajtogatható, hogy szállítás közben is biztonságban tudhassuk.

Az extravagáns színezetű Beats by Dr. Dre Studio fejhallgatók vételára nem olcsó, a fekete verzióhoz hasonlóan 299 dollár.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés