Hirdetés

Speciális HMC memóriát használ az érkező Xeon Phi

A Micron még 2011-ben mutatta be a HMC-t, azaz a Hybrid Memory Cube technológiát, amely sajnos máig nem került ténylegesen bevethető állapotba. Kiderült azonban, hogy ez a Knights Landing kódnevű Xeon Phi gyorsító fejlesztését nem befolyásolja, ugyanis az Intel nem eredeti, hanem módosított HMC memóriákat fog használni a tokozásra helyezett 16 GB-os fedélzeti tárhoz.

Az idei ISC 2015 rendezvényen kiderült, hogy ez a Micron megoldásához képest kevesebbet fogyaszt, így a DDR4-hez viszonyítva nagyjából ötszörös az energiahatékonyságra vonatkozó előny, illetve a tokozásra való implementálás szempontjából is történtek olyan módosítások, amelyek az Intel számára megfelelően működőképessé teszik a memóriát.

A módosított HMC kereskedelmi forgalomba nem kerül, tehát csakis az Intel fogja használni, egyelőre úgy néz ki, hogy kizárólag a Knights Landing kódnevű fejlesztéshez. Úgy tudjuk, hogy magát a memóriát nagy mennyiségben sem fogják majd gyártani, ami radikálisan megemeli majd az árát, de az új Xeon Phi termékek szerverekbe szánt megoldások lesznek, vagyis az árazásuknál bőven van mozgástér.

Hosszabb távon valószínűleg a módosított memóriák nem maradnak meg, mivel anyagilag semmiképp sem éri meg egy nagyon kis mennyiségben gyártott termékre speciális komponenst kérni. Erre valószínűleg most is csak azért került sor, mert az Intel nem akarta elhalasztani a Knights Landing tervezett megjelenését csupán azért, mert a HMC fejlesztése egyáltalán nem a terveknek megfelelően alakult. A később érkező Xeon Phi generáció valószínűleg már valamilyen szabványos megoldást használhat, addig még a HMC amúgy már bejelentett, Gen2 specifikációjú leváltója is elkészülhet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés