Hirdetés

SLI Robin Hoodtól

Bár február elején még arról számoltunk be, hogy a kaliforniai NVIDIA még legújabb „szerzeménye”, az ULI által gyártott lapkakészletek esetében sem engedélyezi a két videokártya összekapcsolására létrejött SLI technológia használatát, az ULI végleges bekebelezésével, úgy tűnik, megenyhült a gyártó szigora: hétfőn megjelent egy olyan félig-meddig hivatalos patch az NVIDIA Forceware meghajtóihoz, mely immáron az ULI M1697 lapkakészletre épülő alaplapokon is lehetővé teszi a kétkártyás technológia kiaknázását.

Három nappal a patch világrajövetele után máris terjedni kezdett az első olyan nem hivatalos változat, melyet leleményes kódolók úgy alakítottak át, hogy az ominózus ULI lapkakészlet mellett elméletileg az összes létező, két videokártya-foglalat kialakítást támogató chipsetről (tehát akár az ATI CrossFire lapkakészleteiről is) azt „hazudja” a Forceware meghajtónak, hogy a lapka kész az SLI technológia kiaknázására. Voltaképpen ez a PCI Express architektúrára épülő alaplapok csaknem mindegyikére igaz, így csak a megfelelő kivezetések megléte, illetve a szoftvertámogatás a feltétele a két videokártya összekapcsolásának.

Mivel az SLI technológia licencdíjas, ezért az NVIDIA jobbára az utóbbi eszközzel, azaz a szoftveres támogatás megvonásával akadályozta meg, hogy konkurensei számára ingyen elérhetővé váljon féltve őrzött technológiája. Ez lényegében abban nyilvánul meg, hogy a windowsos meghajtócsomag csak abban az esetben hajlandó engedélyezni az SLI üzemmódot, ha a telepítés során nForce4 SLI, nForce 4 SLI IE, nForce4 SLI XE vagy nForce4 SLI X16 lapkakészleteket detektált (ezek a jelenleg hivatalosan támogatott SLI-s chipsetek).

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés