Hirdetés

Sikergyanús alaplapokkal lép színre az Abit

Nem túlzás, ha kijelentjük, hogy a tajvani Abit legjelentősebb sikereit és ismertségét túlnyomórészt nem csúcskategóriás termékeinek köszönheti. A cég igazi sikertörténetet könyvelhetett el az Intel 440BX lapkakészletére épülő BH6-os alaplapjával, mely a maga idejében nem számított a gyártó legnagyobb tudású, legjobban felszerelt alaplapjának. De hasonló a helyzet minden idők talán második legnépszerűbb inteles lapkakészletére, az i865P-re épülő termékek esetében is, ahol a gyártó az IS7 széria különböző változataival a drágább és nagyobb tudású, i875-t tartalmazó IC7-esekhez képest lényegesen nagyobb eladási sikereket ért el.

Az IS7 sorozathoz hasonlóan sikergyanús az Abit most bejelentett, i945P lapkakészleten alapuló AL8 szériája, mely egyelőre két alaplapból; az AL8-ból, illetve a némileg szerényebb felszereltségű AL8-V-ből áll. A gyártó úgy tűnik ezúttal csak a lapkakészletet gyártó Intel bejelentésére várt, így ezúttal az i955X-re épülő AW8-MAX-nál látott késlekedés szerencsére nem ismétlődött meg.

Az AL8 és AL8-V egyaránt képes a kétmagos Intel processzorok kezelésére, maximum 4 gigabájtnyi DDR2-667-es memóriát fogad, és természetesen PCI Express csatolórendszert kínál (a grafikus vezérlőnek egy PCI x16 csatoló, a többi eszköznek összesen három PCIe x1 bővítőhely áll rendelkezésre). A két alaplap közti különbség a korábban alkalmazott vezérelv szerint alakul; az AL8 a gyengébben felszerelt (és olcsóbb) AL8-V modellhez képest plusz két SATA II vezérlővel büszkélkedhet, illetve ellátták az olcsó változatról hiányzó Firewire csatolóval is. Mindkét változatot felszerelték 7.1 csatornás hangkeltővel, illetve egy PCI Express csatolású gigabites hálózati vezérlővel, közös továbbá a túlhajtásért és a rendszer figyeléséért felelős μGuru 2005 technológia. (Az Abit AL8 részletes paraméterlistája megtekinthető a termék weboldalán.)

Az új alaplapok – melyeket azonnali hatállyal szállít a gyártó – ára egyelőre nem ismert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Abit

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés