Hirdetés

Új 14 és 10 nm-es node-okat jelentett be a Samsung

A vállalat koncepciója egyszerű: a nehézségek ellenére sem szeretnének lassítani.

A Samsung bejelentett két új node-ot, amelyek kiegészítik az eddig elérhető, illetve tervezett 14 és 10 nm-es fejlesztéseket. A cég fejlesztései viszonylag jól követhetők, mivel a 14 nm-es gyártástechnológia az LPE node-dal kezdett, amit követett az LPP opció. Előbbi volt a belépő a Samsung FinFET eljárására, és emiatt kevés céget érdekelt, mivel nem volt igazán kiforrott fejlesztés. Végeredményben a Samsungnál az LPP tekinthető az igazán első generációs FinFET node-nak, annak ellenére, hogy a vállalat második generációs fejlesztésként tekint rá.

Az LPP node hátránya azonban, hogy nem igazán kedvez a költségeknek, ami persze általános jelenség az iparágon belül, de a Samsung problémának tekinti, és az év elején bejelentették az LPC node-ot, ami nagyjából ugyanazt kínálja, mint az LPP, csak alacsonyabb költségek mellett. Erre a megrendelők zöme át fog térni a jövőben, hiszen a tervezésre költött pénz fontos szempont, és nyilván az a node a kedvezőbb, ahol egy ugyanolyan lapka olcsóbban kijön. Az említett harmadik generációs FinFET node mellé jelentette be a vállalat most a negyedik generációs LPU node-ot, amely nagyobb teljesítményt tesz elérhetővé, de a konkrét adatokról a Samsung nem nyilatkozott.

A 10 nm-es gyártástechnológia tekintetében az LPU node bővíti a listát az eddigi LPE és LPP node-hoz képest. Itt az LPC verzió kimarad, mivel a 10 nm-es eljárás eleve elképesztően drága, így lényeges költségcsökkentést nem lehet elérni. Lehet azonban arra koncentrálni, hogy a készülő lapka energiahatékonysága jobb legyen, amivel relatíve drágán eladható, vagyis a fejlesztési költségek gyorsabban megtérülhetnek. Emiatt a 10 nm-es LPU node a 10 nm-es LPP opcióhoz képest nagyobb teljesítmény és alacsonyabb fogyasztás elérését teszi lehetővé, méghozzá anélkül, hogy a lapka tervezésének költségei megnőnének. Klasszikus értelemben tehát nem egy költségcsökkentésre tervezett node-ról van szó, de végeredményben mégis a gyorsabb megtérülést szolgálja az elérhetősége. A konkrét számokról azonban a Samsung ezúttal sem beszélt.

A 14 nm-es LPU node-ra épülő lapkák leghamarabb a következő év legvégén, míg a 10 nm-es LPU megoldások 2018-ban érkezhetnek. A Samsung beszélt még a 7 nm-es gyártástechnológiáról is, és a cég úgy látja, hogy be tudják vetni az EUV-t az új eljáráson, a sok kérdőjel miatt azonban a cég kerülte a konkrétumok megosztását.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés