Samsung notebook blog: előtelepített szoftverek I.

A gyártók igyekeznek minél gazdagabb szoftverkörítést adni notebookjaik mellé, ugyanakkor gyakran esnek bele abba a hibába, hogy haszontalan vagy éppenséggel próbaidős programokkal akarják "kiszúrni" a vásárlók szemét. Mindazonáltal az előre telepített szoftverek között különbséget kell tenni aszerint, hogy melyek azok a programok, amelyek a használatot segítik és egyedibbé teszik a gyártó gépét, illetve amelyeket bónuszba kapunk.

Ebben a bejegyzésben az első kategóriát, tehát a Samsungtól származó segédprogramokat vesszük górcső alá. Megvizsgáljuk, hogy egyáltalán mik ezek az apró alkalmazások, és mennyiben járulnak hozzá a felhasználói élmény fokozásához vagy a géphasználat egyszerűsítéséhez. A bejegyzés elkészítéséhez egy "szűz" Windows 7 operációs rendszerrel rendelkező Samsung RC510-es konfigurációt hívtunk segítségül, és a rajta talált programokból szemezgettünk.


Wi-Fi aktiválás egyszerűbben

Az első és legfontosabb a Samsung Support Center névre hallgat, ami egyfajta keretprogram. Ebből az ablakból számos Samsung és egyéb rendszeralkalmazást lehet elérni, egy komplett hibaelhárító felületet is kapunk, továbbá a használati útmutatót is itt böngészhetjük át.

Listába gyűjtöttük a gépen elérhető összes Samsung alkalmazást:

  • Battery Life Extender: az akkumulátor élettartamának meghosszabbítására szolgáló program.
  • Easy Content Share: egyszerűsíti a notebook és egyéb elektronikai eszközök összekapcsolódását, a tartalom megosztását és átvitelét.
  • Easy Display Manager: kijelző beállítására (képfelbontás, fényerő, képforgatás) és a hangerőszabályzásra szolgáló gyorsbillentyűk engedélyezése, tiltása.
  • Movie Color Enhancer: videólejátszásnál dinamikusabb színtartományt engedélyezhetünk, aminek eredményeképpen élénkebb színeket kapunk.
  • Samsung Easy Migration: fájlok, beállítások és felhasználói profilok áttelepítése egy másik Samsung gépre közvetlen USB összeköttetésen vagy hálózati kapcsolaton keresztül.
  • Samsung Recovery Solution 5: elsősorban adatmentésre, másodsorban rendszer-visszaállításra használható eszköz.
  • Easy File Share: fájlmegosztás és hálózati összeköttetés létrehozása két gép között vezeték nélküli csatlakozással, helyi hálózat közbeiktatása nélkül.
  • Easy Network Manager: hálózatkezelő alkalmazás
  • Fast Start: a Samsung notebookok gyors indításáért felelős alkalmazás engedélyezésére és tiltására szolgáló alkalmazás.

Ezek közül nem mindet találjuk meg a Support Centerben, hanem a Start menü/Programokból indíthatjuk el egyenként. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a keretprogramban csak azok a karbantartó alkalmazások kaptak helyet, amelyekre feltétlenül szükség van abban az esetben, ha gondunk akad a géppel. Kiemelnénk ezek közül a Samsung Recovery Solutiont, amivel lementhetjük adatainkat, így szükség esetén mindenféle trükk és egyéb helyreállító lemez használata nélkül telepíthetjük újra az operációs rendszert. Ezen kívül a Support Centerben hívható meg a Windows áttelepítő, továbbá egy másik hasznos alkalmazás, a Battery Life Extender, aminek helyes beállításával kímélhetjük az akkumulátort abban az esetben, ha gépünket többnyire a hálózati töltőre csatlakoztatva használjuk.

Végül, de nem utolsósorban az Easy Network Managerre hívnánk fel a figyelmet (szintén elindítható a Support Centerből). Ezen apró alkalmazással különböző hálózati helyek beállításait menthetjük el, hogy később egyetlen gombnyomással újraaktiválhatjuk, ha ismét ugyanott járunk.

Ez azok számára nyújt hathatós segítséget, akik olyan helyeken fordulnak meg hordozható számítógépükkel, ahol a különböző hálózati infrastruktúrák egyedi beállításokat igényelnek (például fix IP-k, megosztott hálózati nyomtatók), így nem kell mindig kézzel újrakonfigurálni a hálózati elérést.

A Samsung programokon belül az Easy Content Share, Easy Migration és Easy Recover 5 mind komolyabb kategóriát képviselnek, ezért ezek funkcióit és működését egy külön bejegyzés keretein belül fogjuk tárgyalni.

Azóta történt

Előzmények