Hirdetés

Méretes toronyházat tervezett a Rosewill

A Rosewill leleplezte legújabb számítógépházát, mely az Armor Evolution nevet viseli. A feketére festett, igényes kivitelezésű termék elsősorban a méretével hívja fel magára a figyelmet, így a tágas ház Mini-ITX, ATX, microATX és akár E-ATX méretű alaplapot is fogadhat, a meghajtók pedig három darab 5,25, illetve hét 3,5 colos helyre kerülhetnek. A kisebb rekeszek közül mind rejtve van, illetve a fiókok 2,5 hüvelykes meghajtókat is fogadnak. A ház nagy része természetesen segédeszköz nélkül szerelhető.

A 483 mm magas, 222 mm széles és 580 mm mély házban a légáramlatokat az előlap mögé szerelt két darab, piros LED-del rendelkező 12 cm-es ventilátor kelti, míg a felmelegedett levegőt egy hátulra és egy felülre szerelt 12 cm-es légkavaró távolítja el. Minderre az oldallapra helyezett 23 cm-es szélgép segít rá, emellett opcionálisan beszerelhető még egy 12 cm-es ventilátor felülre és még két darab 12 cm-es egység az adattárolók extra hűtésére, illetve a ház aljából is segítheti a légáramlást egy 12 cm-es légkavaró. Az oldallapra szerelt ventilátor is helyettesíthető négy darab 12 cm-es hűtővel. A torony tetején elhelyezkedő I/O panel – a hangkimeneten és a mikrofonbemeneten kívül – két-két darab 3.0-s és 2.0-s USB csatlakozóval szolgál. A gyártó a processzorhűtő egyszerűbb szereléséhez, valamint a kábelek ízléses elhelyezéséhez biztosította a megfelelő kivágásokat, emellett a rendkívül méretes VGA-knak és processzorhűtőknek is van hely bőven.

A Rosewill Armor Evolution szállítása a következő év elején kezdődik meg, ajánlott fogyasztói áráról azonban még nincs adat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés