Hirdetés

Megérkezett a PCI Express interfész teljesítményét elemző 3DMark teszt

Az UL Benchmarks azt is elárulta, hogy konkrétan hogyan terhelik le a csatolófelületet.

A korábban Futuremarkként ismert, de ma már UL Benchmarks néven futó cég bejelentette, hogy elkészült a PCI Express interfész teljesítményét vizsgáló specifikus 3DMark teszt. Ez újdonságnak számít a programon belül is, hiszen korábban ilyen nem volt, ami azzal magyarázható, hogy az explicit API-k előtt nem igazán lehetett a CPU és a GPU közötti adatkapcsolat elméleti határait ostromolni. Ha ezt mégis megpróbálta valaki, akkor a grafikus API-n belül még azelőtt beleütközött a limitekbe, hogy a PCI Express interfészt jelentősen leterhelte volna. Mivel az explicit API-k olyan időszakban kezdtek terjedni, amikor már a PCI Express 3.0 volt a domináns, túl sok értelme nem volt ilyen tesztet fejleszteni, elvégre minden aktuális rendszer ugyanazokkal a határokkal rendelkezett.

Az UL Benchmarks szerint most jött el a tökéletes alkalom, hogy erre is fókuszáljanak, ugyanis a PCI Express 4.0-ra két héten belül lesznek alaplapok, processzorok és grafikus vezérlők, továbbá az explicit API-kra is lehet ilyen szempontból építeni.

A 3DMark PCI Express tesztje csak DirectX 12 API-val érhető el, ahogy az első bekezdésben írtuk, utóbbira szükség van, hogy egyáltalán magának az interfésznek a sebességét tudják limitbe futtatni. Persze elméletben ugyanilyen jó lenne a Vulkan API is, de az UL Benchmarks inkább a Microsoft megoldására szavazott. A rendszer kialakítása viszonylag egyszerű, az alkalmazás minden egyes képkocka számítása előtt rengeteg vertex és textúra adatot tölt bele a GPU fedélzeti memóriájába, ugyanakkor amíg a textúra streamelése konstans marad, addig a vertexek száma folyamatosan nő 2,4 millióról 9,6 millióra. A fixen 2560x1440 pixelre történő leképezés tekintetében nincs semmi megterhelő, mivel elsődlegesen az volt a cél, hogy a limit tekintetében a PCI Express kapcsolat sebessége legyen a döntő tényező.

A hardveres követelmények szempontjából 4 GB VRAM és 12 GB rendszermemória szükséges a minimum kétmagos processzor mellé. Az UL Benchmarks a tesztet nem engedélyezi az integrált grafikus vezérlőkön, amelyeknél amúgy sem lenne ennek sok értelme, mert másképp működnek, emellett több GPU-s konfigurációk esetében csak az elsődleges grafikus vezérlő lesz terhelve.

A frissítés a 3DMark Advanced és Professional Editiont birtokló felhasználók számára ingyenes lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés