Hirdetés

Komoly fejfájást okozhat a Microsoftnak a legújabb Xbox 360 hack

Két hónapon belül immár a második sikeres Xbox 360 töréssel álltak elő hackerek; egy a Microsoft játékkonzolának módosítására szakosodott weboldal fórumán a múlt hét végén egy új, szintén a gyári játéklemezek másolásvédelmét kikerülő módszert tettek közzé. A védelem feltöréséhez ezúttal azonban nincs szükség komoly szaktudásra és olyan speciális szerszámokra, mint például az EEPROM-égető. A műveletet egy átlagos műszaki érzékkel rendelkező felhasználó is el tudja végezni otthon, PC-je segítségével.

Az első hasonló, sikerrel végződő próbálkozást márciusban jegyezték fel, ekkor egy magát elhivatottnak tartó, a kalózkodást amúgy elítélő hackernek sikerült konzolja DVD-olvasóját úgy módosítania, hogy az később bármilyen másolt lemezt eredetiként érzékelt, így kijátszva az Xbox 360 médiatípus-detektáláson alapuló másolásvédelmét. Az új hack szintén igényli az optikai egység szoftverének módosítását, ennélfogva nem alkalmazható mindegyik Xbox 360 modellnél, ám a módosítási folyamat, illetve az eredeti lemezről készült másolat elkészítése itt lényegesen egyszerűbb, mint a korábbi esetben, ráadásul a hacker azonnal közreadta módszerét, illetve letölthetővé tette a módosított alapprogramot. Bár a fájlt azóta több helyen is törölték, csak kellő elszántság kérdése rátalálni az interneten.

A konzolt gyártó Microsoftnak komoly érvágást jelenthet az új törés publikálása, hiszen míg az előző módosítás inkább csak amolyan technikai érdekességként látott napvilágot, a most közreadott módszer már magában hordozza annak a veszélyét, hogy tömegesen elterjed, ezzel teret adva a kalózmásolatok már a gyártó számára is érezhető mértékű burjánzásának. A Microsoft ráadásul jobb híján csak a garanciavesztéssel, vagy az Xbox Live szolgáltatásból történő kizárással sújthatja azokat a felhasználókat, akik módosították konzoljukat, ez pedig – különösen az Xbox 360 szegényebb felvevőpiacainál – meglehetősen csekély visszatartóerőt képvisel.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés