Hirdetés

Tajvanon örülnek az Xbox 360 feltörésének

A tajvani DVD-nyersanyaggyártóknak minden jel szerint jól jött, hogy technikás hackereknek nemrégiben sikerült feltörniük a Microsoft Xbox 360 konzoljátékának másolásvédelmi rendszerét. Ahogy ugyanis a nyáron megjelent törés terjedni kezdett, ugrásszerűen megnőtt a kétrétegű DVD nyersanyagok iránti kereslet – ilyen médiumokon érkeznek ugyanis az eredeti Xbox 360 játékok. A konzolhoz ugyan már kapható külső HD DVD-olvasó is, de a redmondiak eddigi álláspontja alapján a nagyobb kapacitású lemezeken nem érkeznek majd játékprogramok.


Módosításra előkészített Xbox 360 konzol

A nyersanyaggyártók DigiTimes-nak nyilatkozó képviselői állítják, hogy soha nem fogyott még ekkora mennyiségben kétrétegű DVD – a korábbi stagnálás elsődleges okaiként a lemezek magas piaci árát, illetve a korlátozott felhasználási lehetőségeket jelölték meg a források. A kétrétegű korongok forgalma előrejelzések szerint eddig soha nem látott növekedés előtt áll: jövőre az idei legyártott mennyiség dupláját adhatják el a gyártók; ez a japán Fujiwara piackutató cég szerint hozzávetőlegesen 200 millió adathordozót jelentene. A növekedésből elsősorban a nagyobb tajvani gyártók (CMC, Ritek) profitálhatnak, a japán konkurensek ugyanis a hírek szerint jövőre már elsősorban a Blu-ray és HD DVD nyersanyagok gyártására koncentrálnak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés