Hirdetés

Amazon Kindle Fire HD és Google Nexus 7 – kezdődjék a harc!

A 7”-es androidos tabletek világában pezseg az élet, azonban meglepő módon nem a neves hardvergyártók készülékei között, hanem két, elsősorban szolgáltatásra gyúró óriás, az Amazon és a Google között. A Kindle Fire már egy éve a piacon van, debütálásakor aránylag jó hardverkiépítésével és ehhez mérten még jobb árcédulájával hamar méretkategóriájának legnépszerűbb termékévé vált, azonban a nyáron a Google első táblája, a Nexus 7 képében komoly ellenfelet kapott a nyakába az Amazon „tüzes” üdvöskéje. Persze a Kindle részéről sem kellett túl sokáig várni a válaszra, két héttel ezelőtt a Fire, Fire HD és Fire HD 8.9” trió kezdte meg hódító hadjáratát.


(forrás: Chitika) [+]

Persze egyelőre nehéz messzemenő következtetéseket levonni, mivel a versenyzők nem azonos időben rajtoltak, illetve az új Fire-ök csak néhány napja váltak elérhetővé. A Chitika azonban máris készített egy elemzést, amely a számokkal játszadozik. A felmérés csak az észak-amerikai helyzetet tükrözi, az adatokat pedig az internetes forgalomból származtatták, amely jó megközelítésnek tekinthető.


(forrás: Chitika) [+]

Ezek alapján elmondható, hogy a Fire HD mindössze 5 nappal hivatalos rajtja után az összes Kindle Fire forgalmának 11%-át tette ki, amely igen erős kezdésnek mondható, azonban a kép alaposan megváltozik, ha a képletbe a két hónapja megjelent Nexus 7-et is belekeverjük. Ekkor a grafikon arányai alapján kiderül, hogy ha minden Kindle Fire és a Nexus 7 összforgalmát 100%-nak vesszük, akkor ebből 10 hónapos előnyük ellenére a Fire tabletek csak 31,5%-ot képviselnek, míg a maradék 68,5%-ot a Google táblája birtokolja. Ez az adat több mint meglepő, de a harc még csak most kezdődik, hiszen ha a Fire HD az erős kezdést hasonló szintű folytatással fejeli meg, akkor hamar méltó ellenfelévé válhat a keresőóriás eszközének. Azonban érdemes azt is figyelembe venni, hogy az azonos, 199 dolláros árcédula ellenére a célcsoport az elérni kívánt szolgáltatások tekintetében eltér egymástól, így egyes felhasználók számára a két tábla egymásnak nem alternatívája.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés