Hirdetés

Késnek a JVC hangprojektorai

Hogy milyen jó lóra tettek a Philips és a Yamaha fejlesztőmérnökei, amikor nekiugrottak a hangprojektorok kifejlesztésének anno, mi sem mutatja jobban, hogy folyamatosan gyarapszik azon cégek száma, akik látnak fantáziát az ilyen jellegű termékekben. Közéjük tartozik a JVC is, amely ezen a téren a trendkövetők közé tartozik, és fokozatosan bővítik a soundbar kínálatukat.

JVC TH-BC1
JVC TH-BC1

Az év elején, Las Vegasban két új modellt mutatott be a japán vállalat, név szerint a TH-BC1 és a TH-BC3 típusjelzésű modelleket. Ezek a gyártó szerint gyönyörűen szólnak. Persze ennek talán némiképp ellentmond, hogy a belépő szintűnek szánt TH-BC1 kimenő teljesítménye mindössze hatvan watt. A termék állítólag az integrált SRS StudioSound HD technológiának köszönhetően képes a virtuális térhatású hangzás megteremtésére, rendelkezik integrált FM tunerrel, és helyet kapott rajta egy analóg és két digitális audiobemenet, illetve egy csatlakozó is a mélynyomónak.

A TH-BC3 már rendelkezik egy beépített dokkolóval, amelynek segítségével képes közvetlenül lejátszani az Apple eszközökön tárolt zenefájlokat, illetve került rá három HDMI 1.4-es csatlakozó is, amelyek támogatják az ARC (Audio Return Channel) szabványt. A kompozit kimenetnek köszönhetően az iPodon vagy iPhone-on található audiovizuális tartalmakat képes továbbítani a televízióra.

JVC TH-BC3
JVC TH-BC3

A TH-BC1-ről a vállalat azt ígérte, hogy januárban már a boltokba kerül, közel 150 dolláros áron. Azonban aki nagyon beleélte magát a dologba, annak csalódnia kell, hiszen február végéig nem lesz elérhető ez az eszköz. A 250 dolláros TH-BC3 szintén csúszik legalább egy hónapot, így legkorábban márciusban vásárolható majd meg.

  • Kapcsolódó cégek:
  • JVC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés