Hirdetés

Kékfogú Harald kamerája

A JVC szorgos munkával elérte, hogy az Everio márkanév mára meglehetősen jól csengjen a kamerák szegmensében. A vállalat az évek során számtalan újítást mutatott be ebben a termékcsoportban ezen brand alatt, ezért nem meglepő, hogy az új termékük is az Everio család tagjaként próbálja magához édesgetni a vásárlókat.

Olyan nagyot ma már ezen a területen nem lehet villantani, a méretben a gyártók már a lehetőségeik határaihoz értek, és a különféle kapcsolódó szolgáltatások közül is szinte mindegyiket kilőtték már. És bár a kamerás telefonok esetében ez már régóta ismert megoldás, a kamkordereknél mégsem túl gyakori, hogy az eszköz képes legyen a Bluetooth kapcsolat megteremtésére. Nos, az új JVC GZ-HM550-nek ez az egyik speciális tulajdonsága, amellett, hogy nagyjából arra képes, mint a többi újkori Everio kamera.

Magában a Bluetooth általában nem olyan hasznos, mint mondjuk egy WiFi kapcsolat, de ha a felhasználó rendelkezik egy okostelefonnal, akkor azzal a távolból vezérelheti az eszközt, ami elegáns megoldás lehet, amikor állványra szerelve működtetik azt – például egy esküvőn. Egy navigációs eszköz segítségével a felvételen rögzíthetők a helyszín pontos koordinátái, egy headset bevetése esetén pedig nem kell emelt hangerővel kommentálni az eseményeket, elég azokat beledünnyögni a kis mikrofonba. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy így mennyivel egyszerűbb átmásolni a fájlokat a számítógépünkre. Szóval egy kamerába integrált Bluetooth technológia nem jelent világmegváltást, hasznos kis pluszszolgáltatásokat viszont igen, amelyek kényelmesebbé és egyszerűbbé teszik a használatot.

A JVC GZ-HM550 – hasonlóan más Everio kamerákhoz – az 1/2,3 hüvelykes, 10,62 megapixeles CMOS szenzort kapta, a Konica Minolta HD lencsékkel, tizenhatszoros optikai zoommal. A gyártó állítása szerint a GZ-HM1-ben is használt, új fejlesztésű képstabilizátor a korábbinál jobb minőséget garantál, még gyors mozgások esetén is. Hogy kevés fény esetén se jöjjön zavarba a felhasználó, a készülékre applikáltak két LED fényforrást, és egy vakut is szereltek bele, ami állóképek készítése során jöhet jól.

Az már alapelvárás, hogy egy ilyen kategóriájú termék képes legyen Full HD-ban rögzíteni, így nem meglepő, hogy a GZ-HM550-nek ez nem okoz problémát. A maximum 32 gigabájt tárolókapacitású memóriakártyák kezelésére képes termék ára körülbelül nyolcszáz dollár.

  • Kapcsolódó cégek:
  • JVC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés