Hirdetés

Új Panasonic kamerák március közepétől

Aki kimarad az lemarad. Szinte minden meghatározó gyártó bemutatta már az első félévi újdonságokat, így nem meglepő, hogy a Panasonic sem lóg ki a sorból. Ráadásul – sok más konkurensével ellentétben – a japán gyártó hazánkban is elérhetővé teszi az új termékeket.

Ezek közül az SDR-H85-ös modell 80 gigabájtos merevlemezre, illetve SDXC, SDHC vagy SD memóriakártyára rögzíti a felvételt. Az SDR-T50 a 4 GB beépített memóriára vagy memóriakártyára veszi a videókat; az SDR-S50 pedig szintén az SD szabványt használja az anyagok tárolására. A készülékek a trendnek megfelelően különböző színekben kerülnek piacra. A H85 fekete, ezüst és vörös, a T50 fekete, az S50 pedig fekete, pezsgő-, piros és fehér színben lesz elérhető.

Panasonic SDR-S50
Panasonic SDR-S50

Mind a négy modellhez hetvenszeres optikai zoom tartozik úgynevezett továbbfejlesztett optikai zoom funkcióval (ez hetvennyolcszoros), mely a CCD képrögzítés szempontjából hasznos felületét használja ki a zoomteljesítmény fokozására nagylátószögű beállítás esetén. A gyártó állítása szerint ennek köszönhetően egyaránt készíthetők nagyívű tájképek és erős ráközelítéssel készített dinamikus közeli felvételek. Az új aktív mód beállítással egészült ki a Panasonic saját fejlesztésű, kézremegést korrigáló funkciója, a továbbfejlesztett optikai képstabilizátor. Ez a beállítás állítólag hatékonyan küszöböli ki a zoomolás közbeni kézremegést és a sétálás közben fellépő nagyobb mértékű képmozgásokat is. Ennek eredményeként tiszta, éles felvételek készíthetők bármilyen körülmények között.

A Panasonic közleményéből kiderül, hogy egy új AF/AE-követő funkcióval egészül ki a korábban már megismert iA funkció, mely bárki számára lehetővé teszi a viszonylag jó minőségű felvételek készítését. A felhasználó az AF/AE gomb benyomásával egyszerűen rögzítheti az élességet és expozíciót az éppen a képernyő közepén elhelyezkedő tárgyra vagy személyre. Ez biztosítja, hogy a célpontról készült felvétel mindig az optimális beállítással történjen.

Az új szélzajszűrő – melyet a Panasonic a korábbi szélzajcsökkentő funkcióból fejlesztett tovább – automatikusan kiszűri a zavaró hatásokat, emellett biztosítja a természetes hangok életszerű felvételét is.

Panasonic SDR-T50
Panasonic SDR-T50

Az MPEG2 (XP/SP/LP mód) felvételi formátum mellett az új modellek támogatják a magasabb tömörítési arányú H.264/AVC (LXP/LSP/LLP mód) formátumot is. A H.264/AVC lehetővé teszi 106 órányi és 40 percnyi filmanyag rögzítését (LLP-ben, 64 gigás SD kártya esetén). A videokamerákhoz járó VideoCam Suite szoftver és egy DVD-író opcionális használatával az audiovizuális tartalom MPEG2 formátumra konvertálható és DVD-re rögzíthető.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés