Hirdetés

James Bond kamerái

A Swann Security az olyan cégek közé tartozik, amelyek már a névválasztás során szeretnék tisztázni, hogy mivel is foglalkozik az adott vállalkozás. Igen, bármilyen meglepő, a Swann biztonsági berendezések gyártójaként vívott ki magának nevet a piacon, többek között innovatív termékeinek köszönhetően.

Az ADW-400 névre hallgató rendszer annyira nem bonyolult, hiszen egy kamerából, és egy felvételek rögzítésére képes eszközből áll. Ilyet már láttunk sokat! – legyinthetnének a szkeptikusok, és némiképp igazuk is lenne. Ám ez az eszköz rendelkezik néhány figyelemre méltó megoldással, amelyek rögtön izgalmassá teszik.

Kezdjük azzal, hogy vezeték nélküli adatátvitellel működik, így remekül el lehet dugni a rögzítő perifériát. Ennek memóriája a specifikáció szerint elméletileg három órányi anyaghoz elég, amit meg lehet támogatni akár egy 32 gigás SD kártyával is, így bővítve a tárolókapacitást.

A kamera rendelkezik automatikus mozgásérzékelővel, tehát tényleg csak akkor kapcsol be, ha van ennek bármi értelme. Beleépítettek egy éjszaki felvételek készítésére is alkalmas szenzort és egy mikrofont is, hogy fel tudja venni a rossz szándékú látogatók mélyenszántó eszmecseréjét is. A gyártó állítása szerint a kompozit és az RCA csatlakozóknak köszönhetően pedig pofonegyszerűen csatlakoztatható a tévéhez. A Swann ADW-400 250 dollár körüli áron kerül a boltokba. És ez annyira nem is nagy összeg, hisz bár egy kamera kevésbé hatékony a megelőzésben, mint egy anabolikus szteroidokkal telipumpált rottweiler, de a bűnöző urak elkapásában és így az ellopott holmi visszakerülésében jó szolgálatot tehet.

Még ennél is izgalmasabban hangzik a Secret Agent Pen Camcorder névre hallgató eszköz, amely, lássunk csudát, nem más, mint egy tollba szerelt minikamera. A műkedvelő titkosügynökök biztos boldogok, ha ilyesmiről hallanak. Ám talán az átlagember is tudja hasznosítani, ha mondjuk le akarja leplezni, hogy miként csapják be a hentesnél, vagy ha esetleg rögzíteni szeretné a kedves szomszéd életveszélyes fenyegetéseit.

A termék egy USB porton keresztül csatlakoztatható a számítógéphez, és máris indulhat a töltés, illetve nyilván így lehet átmásolni a gépre a felvételeket. Egy gigabájtos tárolókapacitása azt jelenti, hogy Tarr Béla valószínűleg nem ezzel forgatja majd újra a Sátántangót, de a 352x288 felbontású (15 fps mellett) MPEG4 kódolású audiovizuális anyagból ráfér egy-két óra. Az akkumulátor által biztosított üzemidőről egyelőre konkrétumokat nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy az egész ügynöki felszerelés nem kerül többe negyven zöldhasúnál.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés