Hirdetés

Zsebbe mászó felvételek

Elég komoly összeget lehetne tenni arra, hogy Magyarországon száz megkérdezett emberből tíznél kevesebben hallottak eddig az Umazone-ról. Pedig a japán vállalat nem új versenyző, korábban elsősorban az audiotermékekre fókuszáltak, manapság pedig a különböző IT perifériákra, webkamerákra és hagyományos kamkorderekre koncentrálnak. Szóval van múltja a cégnek, ám valahogy Magyarországon nem épült be a nevük a köztudatba.

Talán új kamerájuk, az UMA-HDDV-2 képes lesz arra, hogy változtasson ezen, ám erre csak halvány esély mutatkozik. Pedig a készülék nagyjából annyit tud, mint a hasonló kategóriájú modellek. 1/2,5”-os CMOS szenzorral látták el, ötszörös optikai és tízszeres digitális zoommal rendelkezik. Mindössze 128 megabájt integrált memóriája van, de képes kezelni az SD és SDHC kártyákat is, ami manapság egyre elterjedtebb megoldásnak számít.

Az audiovizuális tartalmakat MPEG-4 AVC/H.264 (MOV) formátumban rögzíti, az állóképek esetében pedig a JPEG szabványt támogatja. Elméletileg öt megapixeles fotók készíthetők a segítségével, ami jól hangzik, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy ezeket az eszközöket alapvetően nem erre találták ki. Így számos olyan egyéb képjavító technológia hiányzik belőlük, ami a fényképezőgépeket naggyá teszi.

Az új modell képes Full HD felbontású felvételek készítésére másodpercenkénti harminc képkocka mellett. Emellett a felhasználónak lehetősége nyílik 720p-s (60 fps), WVGA (800x400, 60 fps), és WQVGA (480x272, és akár 240 fps sebességű!) anyagok létrehozására is.

Található rajta egy mini HDMI csatlakozó és egy USB port is, akkumulátora pedig 120 percnyi folyamatos használatot biztosít. A mindössze 28 dekagramm súlyú készülék pontos áráról egyelőre nem árult el konkrétumot a gyártó, pedig ez igen fontos lenne, hiszen a gyilkos piacon a nagy nevek között csak igen figyelemfelkeltő árképzés mellett reménykedhet komolyabb sikerben az Umazone.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés