Hirdetés

Klasszikus ház helyett csővázas bölcső a Mini-ITX rendszerekhez

Sokaknak valószínűleg nem kell bemutatni az In-Wint, a gyártót amely a Lian Lihez hasonlóan szeret extrém házakkal előrukkolni, így anyaghasználatot tekintve gyakran dominál náluk az edzett üveg és az alumínium, mely utóbbiakat nem ritkán cső formájában is alkalmaznak. Tulajdonképpen a korábban bemutatott, eredeti D-Frame esetében is ezekhez nyúltak, ám most ennek kicsinyített változatát készítették el, kifejezetten a Mini-ITX rendszerek méretigényeihez igazítva.


[+]

Az így kapott, mondhatni térhálós D-Frame Mini bölcső (klasszikus háznak ugyanis túlzás lenne nevezni nyitott mivolta révén) nevéhez hűen hegesztett-hajlított alumíniumcsövekből áll, aminek egyes oldalaira 3 milliméteres, színezett edzett üveget helyeztek (ami igény szerint a másik oldalra is felszerelhető), a csövekre pedig tizenhat darab ütésálló gumibakot pattintottak, amelyek egyúttal talpként is szolgálnak.


[+]

A matt feketére, pirosra és narancssárgára fényezett csövekkel is elérhető, 405 x 230 x 501 milliméteres méretekkel rendelkező ház 5,25 kilogrammot nyom, és úgy alakították ki, hogy hordozni is lehessen - ebben segít a merev konstrukció és a tetejére applikált fogantyú. A vállalat szerint a D-Frame ideális lehet látványos LAN-party konfigurációkhoz ugyanis belső kialakítása (már ha lehet ilyenről beszélni egy nyitott konstrukció esetében) lehetővé teszi az erősebb konfigurációk építését. Így példának okáért hagyományos ATX-tápokat fogad, ami alul kap helyet, videovezérlőből pedig 340 milliméter hosszú darabok is elférnek.


[+]

A processzorhűtő magassága pedig 165 milliméterben limitált, de igény szerint 240 milliméteres radiátort is képes befogadni, ha vízhűtéssel akarjuk használni. Bár a ház nyitott, két darab 120 milliméteres ventilátor gondoskodhat a megfelelő huzatról. Adattároló egységből nem kevesebbet, mint ötöt tud fogadni, ebből három lehet 3,5/2,5"-es, további kettő pedig csak 2,5"-es. Emellett gondoskodtak róla, hogy az előlapi I/O (USB 3.0 és hang) kivezetésekben se szenvedjen hiányt a vásárló.


[+]

Amennyiben meg akarnánk vásárolni az In-Win D-Frame Minit, úgy mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, az ára ugyanis színtől függetlenül a Caseking.de webáruházban 300 euróra rúg.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés