Hirdetés

Hónapokon belül itt lehetnek a hibrid videokártyák

Ahogy arról korábban lapunk hasábjain beszámoltunk, augusztusban, illetve szeptemberben indulhat meg az ATI új, 80 nm-es csíkszélességgel készülő RV560 és RV570 típusjelű grafikus processzorainak gyártása, így ettől az időponttól fokozatosan feltűnnek majd a különböző márkák kínálatában az új középkategóriás GPU-kra épülő, egyelőre ismeretlen nevű kártyák. Mivel ezek a processzorok az eddigiektől némileg eltérően, rugalmasabban képesek CrossFire üzemmódban együttműködni, a gyártók számára nyitva áll az út a két GPU-t tartalmazó kártyák előállítása felé.

Bár ez a koncepció már hónapokkal ezelőtt napvilágot látott (igaz, az ATI GPU-ira mindeddig egyetlen cég tudott csak ilyen megoldást építeni), a mostanában divatba jövő fizikai számítási rendszerek – melyek a játékok látványvilágát és fizikáját hivatottak élethűbbé varázsolni – új értelmet adhatnak az egykártyás CrossFire-rendszereknek. Az ATI tervei szerint ugyanis a későbbiekben alapvetően kétféle céllal lehet majd két vagy akár három grafikus processzor erejét igénybe venni: egyrészt a már ismert módon kvázi duplájára növelhető a grafikus számítási teljesítmény két processzor összekapcsolásával, másrészt – a Havok fizikai motorjával megtámogatva – elérhetővé válik az is, hogy a rendszerbe illesztett ATI GPU-k egyike (vagy belőlük egy pár) a grafikát számolja, a másik vezérlő pedig a fizikát.


Forrás: HKEPC Hardware

Lapértesülések szerint a HIS-nél már javában készül az első, RV570-es vezérlők párosát alkalmazó videokártya prototípusa, így ez a megoldás elfogadható sebességű grafikus megjelenítést nyújthat a nagyobb felbontású kijelzők natív üzemmódjában, vagy közepes felbontás mellett (amikor nincs szükség a két GPU erejére) képes megosztottan grafikus, illetve fizikai számításokat végezni. Mindez egy kártyával történhet tehát, mely egyetlen PCI Express x16 csatlakozóval kommunikál az alaplappal, így a vezetékek elosztására egy külön vezérlőáramkört kell bevonniuk a gyártóknak (ez a fenti, Gemini X1600-as kártya közepén látható IC). Az efféle kártyák további érdekessége, hogy a megfelelő kimeneti csatolókkal ellátva akár négy kijelzőt is meghajthatnak egyszerre, ilyenkor egy elosztókábelen keresztül csatlakozhatnak a monitorok a kártyán lévő DMS59 aljzathoz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ATi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés