Hirdetés

Holografikus meghajtók belátható időn belül

A Bell Labsnél mintegy tíz éve megkezdett, majd többek között a Lucent és az Imation támogatásával folytatott fejlesztések eredményeként az InPhase a napokban bemutatta holografikus elven működő optikai meghajtójának prototípusát. A Tapestry HDS 200-R jelzésű eszköz jelenleg még „csak” 200 GB adat felírását teszi lehetővé egyetlen 13 cm átmérőjű korongra, azonban 2010-re 1,6 TB kapacitást céloztak meg, miközben az adatátviteli sebesség a mostani 20 MB/s-ról 120 MB/s-ra nőne. A készülék interfészével kapcsolatban a vállalat nem közölt pontos információt.

A lemezen az adatok egy 1,5 mm vastag fotopolimer rétegben tárolódnak, amelyet kétoldalról vékony műanyag réteg borít. A 407 nm hullámhosszú kék lézer segítségével – más optikai médiumoktól eltérően – nemcsak a hordozóréteg felszínén, hanem annak egész anyagában rögzítik az információkat. A kétkomponensű polimer mechanikailag és termikusan is stabil, minden különös óvintézkedés nélkül jelenleg mintegy 50 évre garantálja az adatok megőrzését, és ez a jellemzője a jövőben várhatóan még javulni fog.

Az elterjedés fontos kritériuma persze az ár/teljesítmény arány – a Zerowave gyártási eljárásnak köszönhetően ma mintegy 25 dollárcent költséggel kell számolni gigabájtonként. Vállalati környezetben meghatározó lehet a biztonság kérdése is – az InPhase holografikus eljárásával készült adathordozót gyakorlatilag lehetetlen utólag manipulálni.

A Tapestry optikai egységek immár nemcsak egy kis fejlesztőműhely egzotikus kreációi, a prototípus elkészítésében az ALPS és a Hitachi-Maxell is részt vett, így van remény arra, hogy az InPhase tartani tudja a közeljövőre vonatkozó útitervét. Ha így lesz, 2005-ben megkezdődhet a meghajtó szállítása az OEM-partnerek számára. A készülék egyelőre vállalatok érdeklődésére számíthat, amelyek számára a nagy kapacitás és a biztonság egyaránt fontos, így az archiválásban használatos WORM (write once, read many) médiumok, illetve készülékek versenytársa lesz.

A fogyasztói piacon még épp csak kibontakozóban van a HD DVD és Blu-Ray párharca, mivel azonban az egyik legfontosabb hajtóerőként számon tartott HDTV Európában még ugyancsak gyerekcipőben jár, évek telhetnek el, míg az igények túlnőnek az újfajta lemezek képességein. Időközben ráadásul az InPhase konkurenciát is kap, hiszen a neves egyetemek és vállalatok (többek között a Sony, a Fujifilm, a Pioneer, a Panasonic, a Philips vagy a Toshiba) által alapított Optware szövetség többféle holografikus médium specifikációján dolgozik, sőt jó úton halad az ISO által szentesített szabványok felé is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés