Hirdetés

Három lézerdióda egyetlen optikával

Az NEC közleményben adta hírül, hogy kifejlesztette az első olyan optikai meghajtót, amely egyetlen olvasófejjel képes kezelni CD, DVD és HD DVD formátumú médiumokat. A szabványos méretű, 5,25 hüvelykes prototípussal egyelőre csak olvasni lehet a lemezeket, de az olvasófejek integrálásának köszönhető helytakarékos, egyúttal kevesebb alkatrészből álló, s így az előállítási költségeket is jelentősen csökkentő felépítés önmagában is figyelemreméltó.

A pickupban három lézerdióda szolgál kék, vörös és infravörös fénnyel, amelyek ugyanazon az objektíven keresztül vetülnek a lemezre. Az optika nagyítása a pontos fókuszálás érdekében formátumonként változtatható, az adatok helyes kiolvasásáról pedig – szokásos módon – a vezérlőchip és a firmware gondoskodik. CD-k és DVD-k esetében a gyártó a már bevált megoldásokhoz nyúl vissza, ami a jelenlegi technológiákkal való teljes kompatibilitást biztosít.

Az NEC a meghajtó prototípusait a január elején megrendezendő Consumer Electronics Show-n mutatja be a publikumnak, ám arról egyelőre nem nyilatkozott, mikor kívánja megkezdeni sorozatgyártásukat. A HD DVD formátumot fejlesztő és propagáló csoport másik oszlopos tagja, a Toshiba előreláthatólag 2005 utolsó negyedévében fog megjelenni kereskedelmi forgalmazásra érett HD DVD-lejátszókkal és -felvevőkkel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NEC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés