Hama blog: Rapoo 8900P, az elegáns billentyűzet és egér szett

Az elmúlt hetekben több Rapoo terméket is bemutattunk a Hama blogban, ugyanis az Ázsiában közkedvelt márka Európában – így hazánkban is – a Hama disztribúciós láncán keresztül kerül forgalomba. A 8900P kódnevű, billentyűzetet és egeret magában foglaló készlet még a tavalyi szezonban jelent meg, el is nyerte a iF formatervezői díjat. Fő érdekessége, hogy mind a két komponens meglehetősen magas, 5 GHz-es frekvencián kommunikál a számítógéppel. Ennek előnye, hogy a hagyományos, 2,4 GHz-es tartománynál kevesebb zavarra, így stabilabb jelátvitelre lehet számítani.

A billentyűzet mondhatni Rapoo-hagyományok szerint készült, tehát nagyon vékony. Legtöbb részén mindössze 4 milliméter vastag, csak a két ceruzaelemet és a vezérlőelektronikát rejtő hátsó része vaskosabb, amit ügyesen támasztéknak használtak ki, vagyis enyhe dőlésszöget ad a klaviatúrának. A fekete, szigetes kialakítású gombok alá mutatós, szálcsiszolt fémbetétet tettek, a felső, fekete sávban pedig vörösen világító piktogramok jelzik a multimédiás feladatokra használható érintőgombokat.

Jobb kézhez igazították a készlethez tartozó egeret, melynek összesen tizenegy funkciója van, ebből hat programozható. A fő gombok és az oldalra dönthető görgő, illetve a hüvelykujjnál található két gomb ma már teljesen általános a komolyabb egerek világában, és a görgő mögött lévő felbontásváltót is láttuk már, de a bal egérgomb mellett lévő zoom funkció meglehetősen egyedi. Az előre-hátra tolható csúszka jó szolgálatot tehet például képnézegetésnél, tervező- vagy szerkesztőprogramok használatakor, de a fejlett konfiguráló szoftver révén más területeken – mondjuk játékban – is hasznosan bevethető. Az áramellátásról ezúttal is két ceruzaelem gondoskodik, a lézeres érzékelő felbontása pedig 800 és 1600 dpi között kapcsolható.

A Rapoo 8900P billentyűzet és egér készletének 20 499 forintos ajánlott végfelhasználói ára első hallásra meglehetősen magasnak tűnhet. Viszont el kell ismerni, hogy a gyártó előremutató technológiákat ötvöz jól eltalált formatervvel és elsőrangú minőséggel, illetve kiváló funkcionalitással, így reális a nagy neveket közelítő árazás. Ráadásul jól szétnézve a hazai piacon lényegesen olcsóbban is megtalálható a 8900P szett. Akit csak a készlet egyik része érdekel, az egeret 7800P, a billentyűzetet pedig E9270P kódnév alatt találhatja meg, bár utóbbi hazánkban elég nehezen szerezhető be.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Rapoo

Azóta történt

Előzmények