Galaxy Tab blog: táblagéppel a papíralapú média ellen!

Bevezető

A mai bejegyzésben azt vizsgáljuk meg, hogyan lehet könyveket és újságokat olvasni a Samsung táblagépén. A Galaxy Taben két ezzel kapcsolatos, előre telepített alkalmazást is kapunk, az egyik csak e-book-olvasásra használható, a másikkal pedig az elektronikus könyvek mellett folyóiratokat is nézegethetünk.

eBook

Az első ilyen alkalmazás eBook névre hallgat, segítségével nem meglepő módon e-könyveket olvashatunk. Egy szimpla, ám mégis összetett olvasószoftverről van szó, melyhez nem társul internetes áruház, így a beszerzett EPUB kiterjesztésű könyveket kézzel kell importálgatnunk. Egy gyors betöltés után az alapértelmezett nézetet, azaz a könyvespolcot látjuk, amelyen katonás sorrendben sorakoznak a könyveink, egy sorban három példány fér el. A könyvmolyoknak és a könyvtárosoknak sem kell félniük, a szekrényt nem lehet teletölteni, függőleges görgetéssel további polcokat kapunk. A könyvek az importálás sorrendjének megfelelően látszanak, sajnos nem lehet sem átrendezni, sem átállítani a rendezési tulajdonságot. A másik nézetben négy különböző csoportosításban böngészhetjük virtuális könyvtárunkat, szűrhetünk cím, szerző, kategória és kedvencek szerint, itt bele is futottam az első, a Tabbel kapcsolatos elgépelési hibába: Kategoriá, remélhetőleg ezt kijavítják a közeljövőben.

A Samsung fejlesztői semmit nem bíztak a véletlenre, megpróbálták a lehető legjobban visszaadni a klasszikus olvasás élményét. Lapozni az oldal szélét megérintve tudunk (az animált effekthez lapozási hang is tartozik), magát az oldalt megérintve pedig előbújik az alsó és a felső menüsáv. Az alsó sávban egy lapozócsúszka található, a felső pedig négy menüpontot tartalmaz: tartalomjegyzék, beállítások, információ és könyvjelző. A beállítások menü meglepően sok testreszabási lehetőséget kínál: itt állíthatjuk a lapozási hangot, a betűméretet és a fényerőt, válogathatunk hat betűtípus közül (a lista nem bővíthető, be kell érnünk az alapkínálattal), valamint a lapokat is átszínezhetjük. A paletta hat színt tartalmaz, az alapbeállításon kívül használhatunk fehér, fekete, barna, sötétbarna és szürke színű papírt, melyekhez eltérő betűszín is tartozik. Bónuszként egy nagyítót, szövegkiemelőt és szótárat is kapunk, ha az ujjunkat pár másodpercig lenyomva tartjuk a szöveg felett.

Readers Hub

A második alkalmazás a Readers Hub, amely igazából egy újságok és könyvek olvasására használható alkalmazáscsomag. Három programot tartalmaz, a Könyvek egy e-book-olvasó, a Folyóiratok újságok olvasására szolgál, a Hírek segítségével pedig hírmagazinokat bújhatunk. Mivel mindegyik programon keresztül vásárolhatunk is, ezért a használatához kötelező a SIM-kártya megléte, e nélkül el sem indul a Hub. Az egyes alkalmazásokhoz eltérő üzemeltetők tartoznak: a Könyveket a Kobo, a Folyóiratokat a Zinio üzemelteti, a Híreket pedig a PressDisplay. A három szoftverből utóbbi az egyetlen, amelyhez nem kell egy újabb fiókot regisztrálni, hanem indítás után rögtön egy virtuális újságosbódéban találjuk magunkat. A kiadványokat ország vagy nyelv szerint böngészhetjük, nagy örömömre 19 magyar folyóiratot is találtam a körülbelül ezer folyóiratot felvonultató kínálatban; más kérdés, hogy a hazai lapok nagy része valamilyen helyi illetőségű újság. Az olvasófelület funkcionalitásától nem estem hanyatt, a multitouch nagyításon, a tartalomjegyzéken és a szöveges megjelenítésen kívül nem sok mindent kínált.

A Zinio által üzemeltetett Folyóiratok használatához muszáj létrehoznunk egy saját felhasználói fiókot. A regisztrációs procedúra nagyon gyors, félperces művelet után rögtön böngészhetjük is a kínálatot. Az előző alkalmazással ellentétben itt a fizetős újságok dominálnak, a négy ingyenes példány csak mutatóba van. Csak bankkártyás fizetésre van mód, a program American Express, MasterCard, Visa és JCB kártyákat fogad el. Az olvasás egyébként kellemes élményt nyújt, az oldalakon működik a kétujjas nagyítás, valamint az egyes kiadványokat nézhetjük szöveges módban is, ekkor képek nélküli, a képernyő szélességének megfelelő hosszúságúra tördelt sorokat látunk; ezen a téren tehát nagyjából ugyanazt nyújtja, amit hírmagazinokat megcélzó társa.

A Könyvek nevű alkalmazás egy e-book-olvasóba integrált internetes könyvesbolt, melynek használatához szintén szükséges egy saját fiók létrehozása. A megjenelenítés hasonló a posztban ismertetett első programhoz, itt is egy könyvespolcot bámulhatunk, amelyből bármikor átválthatunk az olvasási dátum, cím vagy szerző szerint rendezett listanézetbe. Az olvasás szintén nagyon hasonló az említett applikációban tapasztaltakhoz, a lapozás és az érintésre felugró menüsor itt is megtalálható, akárcsak az alsó lapozócsúszka. Itt is vannak testreszabhatósági lehetőségeink, állíthatunk a betűméreten, kapunk két betűtípust, valamint a lapozási effektet kapcsolgathatjuk ki és be. Átválthatunk éjszakai módba is, ettől azonban nem kell hasra esni, egy egyszerű színinvertálásról van szó, azaz fehér betűket bámulhatunk fekete alapon. Természetesen ez az olvasó is megjegyzi, hogy éppen hol tartunk az adott könyvben, valamint képes az EPUB fájlok importálására is.

Konklúzió

Szerintem a cikkből is látszik, hogy mindkét előre telepített alkalmazás remekül használható, teszik a dolgukat, ahogy kell. Kérdés, hogy néhány különleges helyzettől eltekintve hányan fogják őket használni, hiszen hiába képesek mindenféle jó funkcióra ezek az alkalmazások, maga az olvasás élménye hiányzik belőlük: az, hogy a papírt fizikailag kézben tartjuk. Igaz, így egy komplett gyűjteményt tárolhatunk a farzsebünkben, a vásárlás pedig egy pár másodperces procedúrává rövidül, viszont pont az antikváriumok és a könyvesboltok turkálásának varázsa vész el belőle.

dr. Kind

Azóta történt

Előzmények