Galaxy Tab blog: tokok a táblagéphez

Bevezető

A Samsung Galaxy Tab egy elég drága készülék, érdemes tehát védeni  minden külső behatástól, víztől, kávétől, cigarettától és leejtéstől. A mai bejegyzés erről fog szólni, a palettán bőr és műanyag védőtokok mellett egy hátlap is szerepel. Összesen öt tokot kaptunk, ebből négyet a Speedshop, egyet pedig a Crumpler hivatalos magyarországi forgalmazója biztosított számunkra.

Samsung Galaxy Tab Pouch

Első versenyzőnk ez a mappaszerű tok, melyből rögtön két színt is kaptunk, egy feketét és egy barnát. A tok bőrből készült, ennek megfelelően jellegzetes illata van, de a bőrszag hamar elillan belőle. Nagyon paszentosan illeszkedik a Tabre, az első néhány használatkor szinte szó szerint rá kell erőszakolni a táblagépre. Persze pár nap alatt nyúlik egy kicsit, így könnyebb belepakolni a készüléket, de attól nem kell tartani, hogy kiesne belőle a Tab. A Samsung által gyártott bőrtok jó választás lehet azoknak, akik táskában hordják a masinát, és valami  szolidabb, elegánsabb öltözéket szeretnének neki. Az ára igen borsos, 10 990 forintot kell érte leszurkolni, ezt főleg a bőr anyaghasználat indokolja.

Samsung Galaxy Tab Changeable Cover

A második tesztalany is egy Samsung Original, azaz eredeti Samsung gyártmány, ő viszont nem egy tok, hanem egy hátlap. Az anyaghasználat szintén bőr, nálunk a barna színű modell vendégeskedett, de feketében is kapható. Egy nyomott Galaxy Tab  és egy szintén nyomott Samsung felirat olvasható rajta, ezek pont ott helyezkenek el, ahol a termék hátlapján is láthatóak. Megmondom őszintén, kicsit feleslegesnek tartom a terméket, hiszen pont a Tab leginkább sérülékeny részét, a kijelzőt nem védi. Ettől függetlenül minőségi  fedlapról van szó, a kamerát és az oldalsó vezértlőgombokat szabadon hagyja, így semmiben nem akadályozza a felhasználót. Felhelyezés után természetesen pár milliméterrel megnő a táblagép mérete, de ez még az abszolút elfogadható kategória, az ára viszont annyira nem az. Míg a Pouch-nál valamennyire indokolt a 10 990 forintos ár, itt ugyanezt az összeget egy kicsit sokallom, bár aki le szeretné cserélni a készülék hátlapját, nem sok választása marad, mint kicsengetni  a pénzt.

Casemate Express for Samsung Galaxy Tab

Harmadikként egy Casemate tokot kaptunk. A gyártó híres a minőségi tokokról, az Express-ben sem kellett csalódnom, bár formatervben egy kissé elmarad a Pouch-tól. A tok műanyagból készült, a színválaszték nincs túlvariálva, csak fekete színben kapható. Az anyaga vízlepergető és portaszító hatású, valamint kisebb esésektől is megvédi a Galaxy Tabet. Az illeszkedés nagyon pontos, tökéletesen a táblagépre van szabva, az alsó és felső interfészeket pedig szabadon hagyja, így zenét is hallgathatunk, valamint tölthetjük is a felöltöztetett készüléket. A zárómechanizmusa nem a megszokott patentos/zipzáras/tépőzáras triumvirátusból kerül ki, hanem mágnesességen alapul, mivel a fedlapban mágnescsíkok futnak, ezzel biztosítva a könnyű nyitogatást és csukogatást. Az ára jóval barátibb a két Samsung terméknél, 5 990 forintot kell leszurkolnunk érte.

Crumpler The Gimp

Végül, de nem utolsósorban következzen a Crumpler versenyzője. A Crumpler nem igazán ismert Magyarországon; egy biciklisfutárok által alapított, ausztrál gyártóról van szó, a termékeik ennek megfelelően igen strapabíróak. A The Gimp négy színben kapható, nálunk egy piros modell járt, de létezik belőle fekete, szürke és almazöld is. Neoprén anyagől készült, ami korlátozottan vízálló, a vastag borítás pedig véd a kisebb leejtések ellen. A készülékeket két gumicsíkkal rögzíthetjük a  tokba, ezek a két sarokban helyezkednek el. Elvileg 7 és 9 hüvelyk közötti gépekhez való, itt valamit rosszul mértek le az ausztrál gyártó emberei, ugyanis a 7 hüvelykes Galaxy Tab egy kicsit lötyög benne, a 10 hüvelykes Apple iPad pedig még éppen belefér. A táska ajánlott ára 7 300 forint, Galaxy Tabhez viszont nem ajánlom a méretbeli problémák miatt, de ettől függetlenül egy nagyon jó minőségű tokkal van dolgunk.

dr. Kind

Azóta történt

Előzmények