Hirdetés

Elmarad a 2011-es GTC

Az NVIDIA még februárban jelentette be a 2011-es GTC-t, mely az előzetes tervek szerint októberben került volna megrendezésre. Ezután nem sokkal bejelentésre került a 2012-es rendezvény is, ami a megszokott őszi időpont helyett tavasszal hozott volna felfrissülést, ami nyilván stratégiai döntés volt. A helyzet jelenleg úgy néz ki, hogy az idei rendezvény teljes egészében elmarad, és a 2012-es esemény lesz a következő GTC, ami egészen pontosan május közepén kerül megrendezésre.

A 2011-es GTC elmaradása valószínűleg azt is jelenti, hogy az új generációs Kepler architektúra előzetes bemutatására idén már nem számíthatunk, de ettől függetlenül az új cGPU-ra épülő GeForce-ok még megjelenhetnek a következő év elején. Az új Tesla rendszerek bemutatkozása jó eséllyel 2012 májusában történik meg, és az sem kizárt, hogy az NVIDIA beszél a Windows 8-at érintő, platformokra vonatkozó terveiről.

A friss pletykák szerint a vállalat már a Maxwell megjelenése előtt a mélyvízbe dob egy pár APU-t, belépve ezzel a heterogén módon programozható lapkák versenyébe. Ez a meg nem erősített elképzelés közel sem megalapozatlan. Amennyiben a Microsoft az előzetes terveknek megfelelően fejleszt, akkor a Windows 8 debütálása már 2012 végén lehetséges, de a Maxwell architektúra ekkora biztos nem lesz kész. Éppen ezért az NVIDIA számára fontos lehet lefedni a kialakuló piacot egy előzetes APU-val, már csak a szoftveres támogatás megerősítése érdekében is, hiszen a Maxwell ARM architektúrára épülő processzormagokat használ, amin az x86-os kódra lefordított programok el sem indulnak. A fejlesztőknek először újra kell fordítani – esetlegesen át kell írni – az adott alkalmazást, ha azt futtatni szeretnék az ARM-ra épülő rendszereken.

Tekintve, hogy a Denver projekt még nem áll készen a bevetésre, az NVIDIA számára az ARM Cortex-A15-ös magok implementálása lehet értékelhető opció. A VGA-piac jelenlegi állapotát tekintve a mobil és az olcsóbb asztali GeForce-okat teljesen kiválthatják az NVIDIA APU-k, ezzel biztosítva a megfelelő körülményeket az AMD és az Intel platformjaival való versenyzésre. Sőt, az AMD Dual Graphics módjához hasonlóan az NVIDIA IGP-hez is társítható lehet egy dedikált GeForce GPU, így az extra lóerő is biztosítható, ami esélyt adhat az olcsóbb GeForce-ok piacának fenntartására. Az NVIDIA tehát a Windows 8 mellett újra versenyben lesz a PC-s piac jelentős szegmenseiért, ráadásul komplett platformmal, azaz semmilyen formában nem függnek többet az Intel terveitől, vagy mondhatni akaratától.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés