Hirdetés

Elérhetők a Samsung gyorsabb SSD-i

Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a flashmemóriás merevlemezpótlók (Solid State Disk - SSD) pillanatnyi maximális sebességet – különösen olvasás során – általában a külső interfész sávszélességkorlátja határozza meg, azaz az SSD-knél nem felesleges fejlesztés a csatoló gyorsabbra cserélése.

Az iparág első számú gyártójának tekintett Samsung ennek hatására még tavaly novemberben bejelentette gyorsabb, SATA II interfészen keresztül kommunikáló SSD-it – ezek az egységek, melyek a hónap első felétől a nagyközönség számára is elérhetők, a cég által kiadott közlemény szerint közel hatvan százalékkal gyorsabban dolgozhatnak tartós írási és olvasási folyamat során, mint az előző generációs csatolószabvánnyal kommunikáló elődök.

Az egyelőre csak 64 gigabájt kapacitással kapható háttértárolókról másodpercenként maximum 100 megabájtnyi adatot lehet kiolvasni, és 80 megabájtot lehet rájuk kiírni, az SLC chipekből felépülő SSD-k emellett a korábbi modellekhez hasonlóan fokozottan ellenáll a rázkódásoknak, ütődéseknek, energiaigényük azonban valamivel nagyobb (1,45 watt üzemi fogyasztás működés közben), mint lassabb társaiké, de még így is sokkal kisebb, mint a hagyományos merevlemezeké.

Az új Samsung SSD-ket mindezen előnyök együttes hatására építik be megoldásaikba a PC-gyártók. A gyorsabb interfésszel készült adattárolók elsőként a Dell és az Alienware prémiumkategóriás noteszgépeibe kérhetők opcionális komponensként – jelentős felár ellenében.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés