Hirdetés

Apple Fusion Drive – SSD gyorsítótárazás, vagy valami más?

Az Apple október 23-án tartott sajtóeseményének élő közvetítésében már beszámoltunk arról, hogy a frissen bejelentett iMac és Mac mini számítógépekbe a szokásos HDD és SSD opciók mellett feltűnt egy Fusion Drive opció, amelyet előzetesen egy Apple-féle SSD gyorsítótárazási megoldásnak gondoltunk, amely komolyabb notebookokban és Ultrabookokban már egy ideje megtalálható. Azonban részletesebben utánajárva a technológiának kiderült, hogy nem teljesen erről van szó.

A koncepcióban egy 128 GB-os SSD és egy 1 vagy 3 TB kapacitású merevlemez páros teljesít szolgálatot, azonban nem valamilyen hibrid megoldásról van szó, az adott konfiguráció ugyanis egyszerűen két darab, fizikailag külön létező, SATA csatolós adattárolót tartalmaz. Az SSD egy olyan apró nyomtatott áramkörön lapul, mint amilyet például a MacBook Air esetében is használnak, így nem kell még egy teljes méretű meghajtónak helyet biztosítani. Ettől függetlenül a felhasználó egyetlen összefüggő tárterületet lát, amelynek kapacitása a HDD és a SSD összkapacitásával egyenlő, vagyis tényleg nem egy klasszikus gyorsítótárazási megoldás van a háttérben, ahol az SSD kapacitása nem jelentkezik hasznos területként.


(forrás: AnandTech)

Alapesetben az operációs rendszer és az előtelepített alkalmazások mind az SSD-n ülnek. Használat közben a Fusion Drive szoftver egy 4 GB-os írási gyorsítótárat választ le a NAND területről, vagyis minden írás itt landol. Ezzel SSD-hoz közelítő teljesítményt lehet elérni mindaddig, amíg nem csordul túl a tár, de átlagos használatnál ez ritkán következhet be, ráadásul a tár folyamatosan ürül az adat eredeti céljának irányába, azonban az egész koncepció pontos működését még homály fedi. Ez viszont csak a történet egyik része, a háttérben ugyanis a rendszer folyamatosan monitorozza a felhasználói tevékenységet, és ennek megfelelően a gyakrabban használt fájlokat és alkalmazásokat beemeli az SSD-re, a hanyagolt anyagokat pedig szép lassan kitessékeli a tányéros adattárolóra. Ez a folyamat teljesen automatikusan a háttérben történik, illetve az áthelyezés lényegében egy másolás, a duplikált adat forrása csak akkor kerül eltávolításra, ha a fájl igazoltan megérkezett célállomására, így egy váratlan leállás sem okozhat adatvesztést.

Ezek alapján elmondhatjuk, hogy valójában az Apple Fusion Drive azt csinálja automatikusan, mint sok más felhasználó manuálisan: az igényeknek megfelelően rendezi az adatokat az apró, de gyors SSD és a lényegesen nagyobb kapacitású, de lassú HDD között. Ez főleg az átlagfelhasználóknak lehet csábító, akik nem kívánnak ezzel foglalkozni, mégis egy gyorsabb és reakcióidőben hatékonyabb rendszerre vágynak, amelynek kapacitása is tisztességes. Akik pedig komolyabb munkát végeznek vagy átlagon felüli elvárásaik vannak, azok számára továbbra is egy tisztán SSD-re építő rendszer és az adatok „kézi” menedzselése a megoldás.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés