Samsung S95B
A Samsung egy évtizede rukkolt elő első, saját panelre épülő, azaz a Samsung Display által fejlesztett és gyártott OLED televízióval. Azonban az a projekt 2014-ben elbukott, és azóta folyamatosan röppentek fel pletykák azzal kapcsolatban, hogy a vállalat visszatérne ebbe a szektorba valamilyen formában. Az elmúlt években már számos hír szólt arról, hogy egy kvantumpontos OLED technológiára épülő kijelzőben gondolkodnak, és 2022 elején kiderült, hogy mindez igaz, a vállalat ugyanis színre lépett első ilyen készülékével, amelybe tehát nem az LG Display-féle, hanem saját kijelző került.
A Samsung S95B névre hallgató kvantumpontos OLED televízió forgalmazását az év elején az Egyesült Államokban kezdték meg, de egy ideje már megérkezett Magyarországra is, és mi is kaptunk kölcsön egy példányt egy rövid időre. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen különbséget jelent a QD-OLED panel, hogy úgy általában milyen a kép minősége, hogyan teljesít a beépített hangrendszer, és mennyire felhasználóbarát az okostévérendszer.
Letisztult külső
A Samsung az elmúlt évek irányát tartva e felső kategóriás modellnél is a letisztult, minimalista, alapvetően a képernyőt kihangsúlyozó dizájn mellett tört lándzsát. A vékony, kijelzővel egy síkban lévő kávát keskeny fémes keret övezi, és a talp is ugyanilyen fényezést kapott. Az összhatás szerintünk rendben van, a készülék külseje elegáns, és gyakorlatilag bármilyen térbe illik. A képernyő sajnos nem forgatható, viszont a falra egyszerűen felakasztható egy szabványos, 300 x 200 mm-es VESA konzol segítségével.
A dél-koreai vállalat felsőkategóriás QLED televízióival ellentétben az OLED modellnél nem a One Connect Box technológiára építenek, hanem a hagyományos módszert választották, tehát a csatlakozók nem egy külső dobozon találhatóak, hanem a készülékház hátulján. Található itt négy darab HDMI 2.1, két USB 2.0, egy-egy Ethernet, optikai digitális és analóg audió port, valamint a fizetős digitális tévéadások dekódolásához szükséges CI+ kártyaolvasó.
Samsung S95B (QE65S95BATXXH) | |
Panel | Samsung QD-OLED (10 bit), 120 Hz, FreeSync |
---|---|
Háttérvilágítás | - |
Képernyőméret | 65 hüvelyk (165 cm) |
Felbontás | 4K (3840x2160 pixel) |
HDR támogatás | Igen (HDR10, HDR10+, HLG) |
Maximális kontrasztarány | Végtelen |
Maximális fénysűrűség | ~1740 cd/m² |
Input lag | 11,7 ms |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Film, Filmmaker, Kiemelt, Normál (PC-hez csatlakoztatva: Grafika, Szórakozás) |
Hangbeállítások | Hangosított, Normál |
Hangrendszer | 2.2.2 csatornás, 60 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/-C/-S2 |
Interfész | 4 db HDMI 2.1, 2 db USB 2.0, digitális audió, analóg audió, Ethernet, CI+ slot |
Extrák | Tizen okostévérendszer, médialejátszó, böngésző, netes alkalmazások futtatása, kislexikon, HDR támogatás, háttér mód, Bluetooth hangeszközök csatlakoztatásának lehetősége |
Teljesítményfelvétel | Normál módban: 193 watt; készenléti üzemmódban: 0,21 watt |
Méret | Talppal: 144,43 x 89,76 x 28,82 cm Talp nélkül: 144,43 x 83,17 x 3,99 cm |
Tömeg | Talppal: 25,5 kg Talp nélkül: 21,2 kg |
Gyártó honlapja | www.samsung.hu |
Termék honlapja | Samsung S95B (QE65S95BATXXH) |
Fogyasztói ár | 750-800 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!