Hirdetés

Jön az óriási QD-OLED Samsung tv

A hírek szerint a 2023 elején megrendezésre kerülő CES-en mutatják be a nagyközönség előtt.

A QD-OLED televíziók idén jelentek meg, és minden várakozást felülmúlóan jól teljesítettek. Egyelőre a Sony és a Samsung rendelkezik ilyen televíziókkal, és eddig csak 55, illetve 65 hüvelykes készülékek közül lehetett válogatni.


[+]

Az eredmények láttán a Samsung vezetése úgy döntött, hogy folytatják a terjeszkedést, a várakozásoknak megfelelően így érkezik hamarosan egy korábbi készülék is, egy 77 hüvelykes modell, mely a hírek szerint a világ egyik legnagyobb tech rendezvényén, a CES-en debütál majd.

A kvantumpontos OLED panel 3840x2160 képpont megjelenítésére képes, azaz 4K-s. Természetesen támogatja a nagy dinamikatarotmányú tartalmak visszaadását, ami a kiemelkedő fényerőnek köszönhetően a megszokottnál sokkal látványosabb lehet. Azt, hogy pontosan mikor és mennyiért vásárolható majd meg a termék, egyelőre nem lehet tudni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés