Hirdetés

Samsung HW-Q950A: csúcs hangprojektorszett

Kipróbáltuk a vezeték nélküli szatellit hangszórókkal, illetve szeparált mélysugárzóval kiegészített hangprojektort.

Samsung HW-Q950A

A Samsung hamar felismerte a hangprojektorokban rejlő lehetőségeket, és nagyjából egy évtizede már kiemelt figyelmet fordít e termékcsoportra. A cég 2021-ben is több ilyen eszközzel bővítette audiokészülékeinek termékpalettáját, amelyek közül a csúcsot a HW-Q950A nevű modell képviseli.

Samsung HW-Q950A
Samsung HW-Q950A

Ez konkrétan egy szett, amelynek része a soundbar mellett egy különálló mélysugárzó, illetve két szatellit hangfal. Megnéztük, hogy milyen ez a megoldás, kínál-e extrát a hagyományos hangprojektorokhoz képest, hogyan szól, és mennyire felhasználóbarát a kezelése.

Külső

A hangfalszett legfontosabb eleme a központi egységként is funkcionáló, akár önmagában is használható hangprojektor, amelyet elsősorban a kifejezetten nagy, 65 hüvelykes televíziók kiegészítőjének szánnak – legalábbis erre utal a viszonylag nagy, 123,2 centiméteres szélessége, amihez 13,8 centiméteres mélység társul. Magassága 6,9 centiméter, ami azt jelenti, hogy a legtöbb ma forgalomba kerülő tévé elé gond nélkül befér. A fekete készülék dizájnban nem nyújt különösebb újdonságot, ennél azért vannak ma már figyelemfelkeltőbb darabok is, de ezzel nincs semmi gond, szerintünk legalábbis nem baj, ha egy hangprojektor nem tolakodó külsejű, a vállalat tévéi sem azok, és így harmonikusan beilleszthetőek szinte bármilyen típusú belső térbe.

[+]

A felső részén kapott helyet egy kisméretű, monokróm LCD kijelző, valamint a néhány gombból álló kezelőpanel, ami akkor jöhet jól, ha a távirányítót vagy az annak kiváltására szolgáló mobil eszközt valamiért nem lehet használni. A csatlakozókat, konkrétabban a két HDMI 2.0 bemenetet, egy HDMI 2.0 kimenetet, valamint egy optikai digitális csatlakozót a szokásoknak megfelelően az aljára építették; a 3,5 mm-es jack fejhallgató-kimenet hiányzik, de ez ma már nem is meglepő.

Samsung HW-Q950A mélynyomóSamsung HW-Q950A mélynyomó Samsung HW-Q950A mélynyomó [+]

A mélyláda átlagos méretű (21 x 40,3 x 40,3 cm), és telesen visszafogott, semleges külsejű, köszönhetően minden díszítéstől mentes matt fekete burkolatának. A hasonló dizájnnal bíró szatellit hangszórók kellően kompaktak (12 x 20,3 x 14,1 cm), ennek köszönhetően akár egy polcra vagy az ablakpárkányra is gond nélkül felállíthatóak.

[+]

Főbb paraméterek
Samsung HW-Q950A
Hangrendszer 11.1.4 csatornás, külön mélynyomóval
Teljesítmény 616 watt (rms)
Frekvenciaátvitel n. a.
Akkumulátor -
Bluetooth 4.0
Wi-Fi van
Csatlakozók optikai digitális audió, két darab HDMI 2.0 bemenet, HDMI 2.0 kimenet, USB (szerviz)
Méret soundbar: 1232 x 69,5 x 138,0 mm
mélynyomó: 210 x 403 x 403 mm
szatellit hangszóró: 125 x 203 x 141 mm
Tömeg soundbar: 7,1 kg
mélynyomó: 9,8 kg
szatellit hangszóró: 1,8 kg
Fogyasztás soundbar: 47 watt
mélynyomó: 28 watt
szatellit hangszóró: 25 watt
Mellékelt kiegészítők távirányító, HDMI kábel, kézikönyv
Gyártó honlapja www.samsung.hu
Termék honlapja Samsung HW-Q950A
Fogyasztói ár 545 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés