Hirdetés

AMD Radeon HD 7790: a hiányzó láncszem

HD 7790: a hiányzó láncszem

Szinte pontosan egy éve debütált a Pitcairn cGPU-ra épülő Radeon HD 7850 és HD 7870 kártya, melyeket a közép-felső kategóriába szánt az AMD. Az általunk publikált teszt rávilágított egy meglehetősen nagy teljesítménybeli szakadékra, mely a HD 7770 és a közvetlenül azt követő HD 7850 között tátong. Ez a differencia átlagosan 60, de bizonyos esetekben akár 70 százalék is volt, ami már igencsak jelentősnek mondható. Sokáig azt gondoltuk, hogy az AMD még a tavalyi év második felében előrukkol egy HD 7830 nevű megoldással, de erre végül nem került sor. Mindezen tétovázás szokás szerint a konkurens NVIDIA-nak jött kapóra. Az októberben piacra dobott GTX 650 Ti a két fent említett megoldás közé ékelődött be: nagyjából 20%-kal landolt HD 7770 előtt, és bő 30%-kal a HD 7850 mögött.


Még egy társat kapott

Végül egészen az idei év februárjáig kellett várni a hiánypótló modellről szóló hihetőbb pletykák felbukkanására, melyek ebben az esetben szerencsére már nem voltak alaptalanok.


[+]

A mai nappal az AMD egy teljesen új modellel, a HD 7790-nel száll harcba a középkategória meghódításáért, a bő egy éve megjelent HD 7750 és HD 7770 kártyák nagytestvére lesz.


[+]

A "nagytestvér" jelző most különösen helyátálló, hisz az új jövevény egy vadiúj, nagyobb méretű, Bonaire kódnevű cGPU-ra alapozik.


[+]

Ahogy az AMD hivatalos prezentációjának egy diájából is látszik, a cég pontosan a HD 7770 és a HD 7850 közé pozicionálta az új terméket, de mielőtt megnéznénk, hogy ez pontosan hogyan sikerült, még vessünk egy pillantást a legújabb Radeon grafikus processzorra!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés