Hirdetés

MSI M677 - kikristályosodva

Csillagok, csillagok...

A technológia és a luxus találkozásából a történelem során eddig számos olyan, többnyire csak a tehetősebb rétegek számára elérhető eszköz, használati tárgy született, mely önkifejezéshez segítette a nehéz sorsú milliomosokat, milliárdosokat. A fogyasztói társadalomban ez a luxus tulajdonképpen mindenkit megillet, származástól, rangtól függetlenül, mi több, akadnak olyan cégek, melyek egész jól megélnek abból, hogy exkluzív termékeket kínálnak a középréteg számára.

Manapság olyannyira divatossá váltak ezek az exkluzív holmik, hogy a legtöbbször ridegnek és földhözragadtnak tartott számítástechnika világában is egyre több gyártó igyekszik olyan termékeket piacra dobni, amelyek valamilyen módon – nem (csak) technológiai értelemben – kitűnnek a szürkeségből. Ezeknek a cégeknek a jelek szerint sikerült találniuk egy olyan termékkört, mely évek óta mind több vásárlót vonz, ráadásul közben az eszközök lassan használati tárgyból divatcikké válnak.


Noteszgépek a felső tízezernek

Vitathatatlan tény, hogy napjainkban a számítógépek, illetve elsősorban a hordozható számítógépek az önkifejezés egyik eszközének tekinthetők. Mutasd meg a noteszgéped, megmondom ki vagy! - ez a megállapítás mindinkább jellemzővé válik, ahogy a korábban többnyire unalmas formákat egyedi megoldások váltják fel, köztük a bőrborítású gépektől kezdve az autómárkákhoz kötődő konfigurációkon át a fedelén kristályberakással ellátott notebookokig.


[+]

Ez utóbbi az MSI nem is olyan régi „találmánya”, mely végtelenül kézenfekvő ötlet alapján fogant: a luxust évezredek óta csillogó tárgyakkal és ékszerekkel fejezik ki (végső soron innen is ered a neve), egy noteszgép pedig tálcán kínálja (majdhogynem szó szerint) ehhez a felületet. Így a tavaly bemutatott Crystal Collection noteszgépcsaláddal a tajvaniak nem tettek mást, mint alaposan kifényesítették a kijelzőpanelt, melyre mellékesen 120 darab Swarovski kristályt is rábiggyesztettek. Voila, kész a tökéletes luxusnotebook.

Az MSI M677 Crystal Collection noteszgépével kapcsolatos első benyomások meglehetősen vegyesek voltak lapunk szerkesztői, illetve a megkérdezett családtagok, barátok körében. Akadtak, akiknek tetszett ez a dizájn, és voltak olyanok (elsősorban hölgyek), akik túl gyászosnak, vagy éppen vásári kinézetűnek találták a luxusnotebookot. Furcsa módon utóbbiak voltak többen.

Kétségtelen, hogy az MSI kristályberakásos noteszgépe csupa feketében feszít, ráadásul formavilágát általában a szögletesség jellemzi, ami egyfelől eleganciát, másfelől komorságot kölcsönöz a gépnek. A dizájnerek szemmel láthatólag elsősorban a kijelző hátlapjára igyekeztek koncentrálni, gyakorlatilag ez az egyetlen olyan terület, ahol az M677 Crystal Collection különbözik a hosszabb ideje piacon lévő alapmodelltől, a MegaBook M677-től. A fedlap jelen esetben fényes, tükörnek is beillő fekete bevonatot kapott, mely a karcokra ugyan nem tűnik túl érzékenynek, ámde vonzza a port, és az ujjlenyomatok is nagyon meglátszanak rajta. A TFT hasonlóan fényes felületű, a manapság divatos GlareType technológiával készült, így az is hasonlóképpen viselkedik; nem csoda, hogy a gyártó egy törlőkendőt is csomagol a notebook dobozába.

A kijelző hátlapján központi szerephez jut az MSI egyszerű logója, melyet azok a bizonyos Swarovski kristályok vesznek körül, szám szerint 120-an. A logó betűi világítanak is, ha a számítógép be van kapcsolva, így sötétben vagy gyér megvilágításban valamivel hatásosabb ez a kiemelés.


[+]

A csillogó-villogó kristályberakás és fényes hátlap sokaknál (szerintünk elsősorban a hölgy vásárlóknál) bizonyára megteszi a hatását, ám aki további fényűzésre vágyik, az csalódni fog. A noteszgép kinyitása után ugyanis egy teljesen hétköznapi, szürke, már-már unalmas beviteli felület fogadja a szemlélőt. Így a gép használata közben sehol, semmi nem utal arra, hogy egy exkluzív kialakítású noteszgépen dolgoznánk, a kristályoknak és a luxusnak itt már nyoma sincs.


[+]

Hogy az M677 Crystal Collection beviteli felülete mégsem tekinthető teljesen szokványosnak, az elsősorban a „faltól-falig” terpeszkedő, numerikus blokkot is tartalmazó klaviatúrának köszönhető, mely ebben a méretkategóriában módfelett ritka megoldásnak számít. A magyar betűkiosztással láthatólag itt is megszenvedtek a billentyűzet tervezői, néhány gomb így kényszerű karcsúsításon esett át, ezek közül némelyiket a megszokotthoz képest máshol is kell keresni. A klaviatúra egyébként kényelmes járású, stabil alappal rendelkezik, minőségével összességében elégedettek voltunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

  • Lamborghini VX2 - wroaaam!

    Az Asus legújabb autós notebookja tett nálunk egy kört, hogy lenyűgözzön minket egyedi dizájnjával és fejlett technológiáival.

  • Asus W5Fe - the (side)show must go on!

    Jönnek a speciálisan a Vista operációs rendszerhez fejlesztett hardverek. Ilyen a SideShow kijelzővel ellátott Asus W5Fe noteszgép is.

  • Asus ultramobil PC

    Az Asus R2H jelű, kisméretű hordozható számítógépét teszteltük, mely a PDA-k és tablet PC-k közötti űrt hivatott kitölteni.

  • MSI EX600 YA notesz - konzervatív kék

    A blue az angolban egyebek mellett konzervatívot is jelent – ilyen, konzervatív notebook az MSI kék színű EX600-asa is.

Előzmények

Hirdetés